Amióta a Nokia elnöke bejelentette, hogy a finn gyártó a Microsofttal kötött megállapodás lejárta után, vagyis 2016-ban visszaszáll a telefonbizniszbe, mindenki ugrásra készen várja, hogy mikor kapunk végre valami kézzelfogható infót az új telóról. Ezt használta ki Kim Wayne is, akinek egy jól időzített képpel sikerült átvernie az egész internetet.

A nagy teches újságok közül a The Verge és az Engadget is bréking nyúzban hozta, hogy itt vannak az első kiszivárgott fotók a régóta várt C1-ről, ami megjelenésre leginkább a tavaly bemutatott N1 tabletre hasonlít, és természetesen Android fut rajta - mégpedig a legújabb, 6.0-ás.

A baj csak az, hogy bár Nokia C1 az eddig kiszivárgott infók szerint tényleg létezik, a képen szereplő telefonnak semmi köze nincs hozzá, ez ugyanis csak Kim Wayne agyszüleménye, aki tavaly már az N1 táblagépről is készített néhány ügyes konceptet.

A Nokia egyébként a pletykák szerint meglehetősen óvatosan igyekszik vissza a mobilpiacra, a remélhetőleg hamarosan tényleg bemutatkozó C1-gyel ugyanis nem a csúcsra céloznak, hanem inkább a középkategóriában próbálnak puhatolózni: az eddigi infók alapján a telefon egy ötcolos, 720p-s vagy full HD-s felbontású kijelzőt kap 2 GB RAM-mal és Intel procival, ezen kívül a kamera is csak 8 megapixeles lesz.

Az is valószínű, hogy a finn cég az N1 tablethez hasonlóan csak a tervezésért fog felelni, ezután pedig licencelik a márkanevet a Foxconnak, akik a végleges telefont gyártják.

Egy dolog viszont egészen biztos a C1-gyel kapcsolatban, ez pedig az, hogy a Microsofttól (és ezzel együtt a Windows Phone-tól) megszabaduló gyártó telefonján Android fog futni, és az előzmények ismeretében eléggé meglepődnénk rajta, ha nem a legújabb.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés