Nem a kulcsoktól, aprópénztől lesz karcos a mobiltelefonod kijelzője, mely magyarázatot sosem értettem, hiszen én soha nem hordok semmit a mobilom mellett. Ám most kiderült a turpisság.

A mai telefonok kijelzőjét már össze sem lehet hasonlítani a pár évvel ezelőttiekkel  és természetesen nem csak technológiai, felbontási szempontból, hanem a védelem szemszögéből is. A kijelzőket speciális anyagokkal vonják be, vagy ott a zseniális Gorilla Glass, melynek papírvékony, egy négyzetméteres darabja képes kibírni egy száguldó baseball labda becsapódását. Ennek ellenére sokan panaszkodnak, hogy a készülékük mégis karcos lesz, pedig semmilyen fémtárgyat nem hordanak ugyanabban a zsebükben. Ezzel én is így vagyok, amióta okostelefonom van (már a Windows Mobile korszak legeslegelejétől), azóta nincs semmi a készüléken kívül a mobilos zsebemben.

Az egyik legnagyobb mobilos közösség, az XDA Developers most utánajárt mitől karcolódnak a kijelzők. Nekiestek telefonoknak kulccsal, pénzzel, mindennel, ami karcolhat, mégsem okozott semmi akkora kárt, mint a homok. Igen, a homok, ami a zsebünkben (sőt igazából mindenhol) is megtalálható és ami egész egyszerűen a legkeményebb bevonatot és technológiát megeszi reggelire. Így miután mindenki azt hitte nincs rájuk szükség, itt az ideje körbenézni, hogy kapható-e kijelzővédő fólia a készülékedre. A jelenkori mobiltechnológia egyik komoly problémája tehát megoldva, irány a web, vagy egy mobiltelefon bolt védőfóliáért.

Van még pár ötletünk, hogy a digitális életed könnyebb legyen!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés