Ha nem tudod, mennyit utazott a világ legtöbbet repülő embere, mennyibe kerül egy darab hajtómű, vagy hogy mit esznek a pilóták út közben, akkor tudunk még neked újat mondani.

A pilóták sosem eszik ugyanazt az ételt

Kellemetlen lenne tízezer méter magasban azzal szembesülni, hogy a repülőgépet irányító személyzet minden tagját leterítette egy váratlan ételmérgezés, így amíg a pilóta rendszerint ugyanazt az ételt eszi út közben, amit az első osztály utasai is kapnak, a másodpilótának alternatív étrend jár.

Az emberek több mint 80%-a fél a repüléstől

Na nem úgy kell elképzelni, hogy az emberek 80%-a a haját tépve kezd el üvöltözni felszálláskor, de ha repülés közben kicsit kényelmetlenül érzed magad, akkor jó, ha tudod, hogy a legtöbb utastársadban megvan ugyanez az egészséges  bár alaptalan  félelem.

A Boeing 747 egyetlen hajtóműve több mint négy tonnát nyom

Egész pontosan 4318 kilogrammot. Mintha a repülőgép szárnyaira két-két teherautó lenne rögzítve, azzal a különbséggel, hogy ezek a teherautók egyenként nyolcmillió dollárba, vagyis több mint másfél milliárd forintba kerülnek.

A világ legforgalmasabb repülőtere

A Los Angeles-i LAX? A londoni Heathrow? Vagy a párizsi Charles de Gaulle? Meg fogsz lepődni, de a világ legforgalmasabb reptere a felsoroltakhoz képest szinte ismeretlen, atlantai Hartsfield-Jackson Airport (ATL), amelyen évente több mint 970 ezer repülőgép és mintegy 95 millió utas fordul meg. Az atlantai reptér utasforgalomban már 1998 óta őrzi első helyét (a pekingi, a dubaji és a tokiói repteret megelőzve), 2005 óta pedig a fel- és leszállások tekintetében is ez a világ legforgalmasabb repülőtere.

A Boeing 747 sebessége

Talán nem is gondolnád, de a hatalmas utasszállító 955 km/h-s sebességgel repül. Ha utaztál már Boeinggel, akkor nyugodtan legyinthetsz azokra, akik azzal próbálnak felvágni, hogy ültek már Bugatti Veyronban.

A világ teljes lakosságának mindössze 5%-a ült repülőn életében

A statisztika csalóka, hiszen ez a szám a fejlett, nyugati országokban nyilván jóval magasabb, de ezzel együtt is megdöbbentő, hogy a világ teljes lakosságából alig 350 millióan vannak, akik ültek már életükben repülőgépen.

A Boeing 747 hatmillió alkatrészből áll

És te még azt gondoltad, hogy a LEGO Millenium Falcont nehéz összerakni... A világ minden bizonnyal legismertebb utasszállító gépével, a Jumbo Jettel eléggé meggyűlne a bajod, ha egyedül ugranál neki az összeszerelésének.

A repülőgépek életciklusa

Ahogy egy autó állapotáról a koránál sokkal inkább árulkodik a futott kilométerek száma, úgy a repülőgépeknél a nyomáskiegyenlítések száma az, ami meghatározza a gép életciklusát. A hosszabb utakra szánt, interkontinentális gépek akár húsz évet, vagy 51 ezer repülési órát is lehúzhatnak, mielőtt a nyomáskiegyenlítések miatti anyagfáradás és hajszálrepedések jelentkeznének, míg a rövidebb utakra szánt gépek ennél jóval rövidebb idő alatt elérik az életciklusuk végét.

A világ legtöbbet utazó embere

Tom Stuker csak 2012-ben egymillió mérföldet utazott a United járataival, saját bevallása szerint pedig egész életében már csaknem tizennyolc millió mérföldet repült. A 61 éves chicagói férfi autókereskedőknek tart tréningeket szerte a világon, ironikus módon életének jelentős részét mégsem autókban, hanem repülőgépeken töltötte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés