A Sony megkérdezte, van-e kedvünk úgy megtapogatni hamarosan érkező, szuperlassított videófelvételre képes Xperia XZ Premium telefonját, hogy közben forgatunk is vele egy látványos reklámfilmet. Volt kedvünk, és azóta is fáj a hiánya.

Portugália. Erős szél. De a hajunk még mindig a francot sem érdekel, ha egy csúcstelefont jöttünk megnézni. Legyünk kócosak, majd legfeljebb azt is felvesszük szuperlassítva, hogyan borzolja össze a sérót a szél. Mondd, kis kócos, hol van a szuperlassítós telód? Videózni jöttünk, nem pihenni, akkor sem, ha egyből az óceán partján tesz le minket a transzfer, itt kérem komoly munka fog folyni, ha fene fenét eszik is, amiben segítségünkre lesz egy ismert kliprendező, néhány táncos, füstbombák, spriccelő festék, védőruhák, védőszemüvegek, és egy telefon, ami 960 képkockát rögzít másodpercenként.

960 képkocka per másodperc. 960. Ez még egy komolyabb kamerától is erős mutatvány lenne, de ez egy telefon. Így meg még nagyobb mutatvány. A Sony úgy döntött, hogy most jött el az ideje ennek a csodának, hiszen a hardver már rendelkezésre áll hozzá, és annyira bízik benne, hogy egyből egy reklámfilm-forgatással egybekötött óceánparti összejövetellel mutatta be, miért lesz a prémium telefonok egyik legjobbja az XZ Premium, és nagyon meggyőző, amit láttunk.

A Sony egyértelműen mindent megtett azért, hogy komoly versenyzőt indíthasson a csúcskategóriában. Érezhetően veszettül bízik magában, és érthető, miért teszi ezt. Az XZ Premium külsőre ugyan „tipikus Sony”, amit lehet szeretni és nem szeretni, de nem lehet elvitatni tőle, hogy abszolút prémium hatást kelt már első ránézésre is. Az 5,5 hüvelykes, remek 4K HDR kijelzőre nem lehet panasz, de a telefon legnagyobb erőssége nem ez. Nem is a Snapdragon 835 processzor és a 4GB RAM. A kamera az. Mert lehet baromi gyors a telefon, ha nem készít kitűnő képeket. A fotózás már a „sima” XZ-nek is az erőssége volt, de ez most valami más.

Lassítós videót készíteni mindenki szeretne. Az is, aki nem. Ne mondd, hogy nem, amíg nem próbáltad. Nézted a klipeket, ahol minden lassítva folyt, még a látványtól a szád szélén akkurátusan lefelé elinduló nyálcsepp is. A lassított videók szépek. Akkor is, ha a kutyádat veszed fel, akkor is, ha a macskádat, vagy az isten tudja, mit, ami mozgást képes produkálni. A lassított videókat szeretjük, perverz vonzalmat érzünk irántuk.

Eddig is képesek voltunk telefonnal lassított videót készíteni, de ilyet nem. A super slow motion nagyon más, és nagyon jó. Baromi egyszerű az ügy. A videófelvételt super slow motion módba kapcsolod, elindítod a felvételt, és amikor neked tetszik, megnyomod a „rec” gomb helyére becsúszó gombocskát, és ekkor a következő másodperceket lassított felvételben rögzíti a telefon. Ezt annyiszor megteheted egy videófelvétel alatt, ahányszor csak akarod. Az eredmény szinte mindig fantasztikus. Bár azért érdemes tisztában lenni azzal, hogy akadnak korlátok is. Mindössze 0,2 másodpercet rögzít 960 FPS-sel a kamera egyetlen gombnyomásra, amiből 6 másodpercnyi videó jön létre, de ez a hat másodperc kegyetlenül látványos lesz.

Azért szinte mindig, mert kell majd egy kis idő, amíg rászokik az ember, hogy mikor nyomja meg azt a bizonyos gombot, de nagyjából három perc gyakorlásról van szó, nem többről. Onnantól viszont kinyílik a mennyek kapuja. Az is szuperlassítva. Az Xperia XZ Premium ugyanis baromi látványos videókat készít 19 megapixeles kamerájával. A 960 FPS bámulatos teljesítmény, egyszer kipróbálod, és mindent szuperlassítva akarsz majd látni. Mondjuk elég elmenned egy okmányirodába, és ott megkapod ugyanezt olcsóbban, de az nem olyan látványos.

Szóval hogy meggyőzzön minket a Sony, mindjárt forgattunk is egy látványos promó videót. Igen, mi is forgattunk, nem csak a profik. A melót persze nem mi vezényeltük le, ehhez Chris Cairns kliprendezőt sikerült elreptetni Portugáliába, aki számunkra olyan kedves videókat tett le az asztalra, mint az LCD Sound System Daft Punk is Playing at My House-a, vagy a Maximo Park Going Missingje. Ha ő azt mondja, hogy nyomjuk meg azt a gombot, akkor megnyomjuk, az hétszentség.

Egy kis telefonbemutató után egyből az óceánparton találtuk magunkat sokadmagunkkal, a fehér homokban egy a megboldogult Bol-dogra hajazó, konstans módon vigyorgó emberi puli (mögöttünk pedig a Dagály helyére felhúzott az eredeti uszodatervre feltűnően hasonlító szálloda, ezt csak az összeesküvés-elméletek kedvelőinek mondjuk), azaz egy táncos vigyorgott, aki a lábán színes füstbombákat, a testén pedig egy diszkópulijelmezt viselt. És breakelt. Igen, a színes füst közepette. Aztán egy szerencsétlen táncos lányt jól lecsorgattak festékkel. Hogy jól néz-e ki az ilyesmi szuperlassítva? Római katolikus-e a pápa? Izmos-e Schwarzenegger? Káromkodik-e Samuel L. Jackson percenként háromszor? Hát persze, hogy iszonyú látványos.

Ezt a telefont pont erre teremtették. Ott vagy egy rendezvényen, egy családi eseményen és szeretnéd klipszerűen látni, ahogy a gyereked éppen double ollie-t tol a deszkával, ha nincs szerencséd, akkor azt, ahogy a földbe csapódik arccal, hogy a drága pénzen vett lufija kidurran, hogy a kutyádnak megtanítottad a leszúrt Rittbergert az udvar jegén. Úgy érzed majd magad, mint egy kliprendező. A hardver már adott hozzá, és most kézbe is kapod. Brutális mondjuk, amit mindezért egy telefonba kellett pakolni, de ez most mindegy. Ott van készen. Kézbe veheted. Szépen néz ki, és brutális dolgokra képes az XZ Premium.

És ami a legjobb: kis összeverődött társaságunkkal összevetettük az elkészített videóinkat, összeültünk, mint menő kliprendezők ott az Atlanti-óceán partján, you know, és megállapítottuk, hogy bizony mindenki pazar videókat készített. Erről szól ez az egész. Nem kell agysebésznek lenned ahhoz, ha embertelenül profi super slow motion felvételeket akarsz készíteni. Ehhez már csak egy minimális érzék kell (értsd: meg tudd nyomni azt a piros kört, majd a másik piros kört is a kijelző jobb oldalán), meg egy telefon. Egy telefon. Kimondani is furcsa.

Komoly versenyző lesz a Sony Xperia XZ Premium, amivel a cég mosolyogva felállhat a prémium kategória dobogójára, és azok számára kötelező vétel lesz, akik főként a gyorsaság mellett kifogástalan minőségű kamerát szeretnek a mobiljukba, ami éjszaka is több mint vállalható képeket készít, a videófelvételi képessége pedig semmihez sem hasonlítható. Már nem kell túl sokat várni a megjelenésre, júniusban érkezik, akkor majd komolyabban is tesztelni fogjuk a Sony Xperia XZ Premiumot, de már most fájó a hiánya, annyi mindent szeretnénk szuperlassítva felvenni, de valahogy nincs nálunk egy átkozott kamera sem, ami erre képes lenne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés