Egy olyan fülhallgatóval, ami majdnem ugyanennyibe kerül.

Az NW-WM1Z ugyan már nem igazán újdonság, hiszen kereken két évvel ezelőtt mutatta be a Sony, de eddig nem nagyon kerültünk a közelébe, hogy kipróbáljuk, mire képes egy olyan zenelejátszó, aminek az árából kijönne három iPhone X. A berlini IFA-n viszont nem csak belehallgathattunk a kedvenc zenéinkbe a méregdrága walkmanen, de mindezt egy olyan fülessel, aminek az ára önmagában is 650 ezer forint körül van.

Mielőtt a fülünkbe dugtuk volna a fülhallgatót, azért hagytuk magunkat kicsit kiokosítani arról, hogy miért fog annyira brutál jól szólni, amit hallunk, így az NW-WM1Z-ről megtudtunk olyan részleteket is, mint hogy

  • teljes egészében arannyal bevont oxigénmentes rézből készült,
  • S-Master HX digitális erősítővel van ellátva,
  • a megszokott 3,5 mm-es jack-csatlakozó helyett egy 4,4 milliméteres, szimmetrikus aljzat van rajta, ami különválasztja a bal és a jobb oldali hangjeleket, ezzel minimalizálva a jeltovábbítási veszteséget,
  • a DSEE HX felskálázó technológia pedig bármilyen minőségű zenéből a legjobbat hozza ki.

Utóbbira ideális esetben nincs szükség, ugyanis a walkman támogatja a DSD hangfájlokat, amelyek közel tömörítetlen hangminőséget tesznek lehetővé.

A Sony javára legyen mondva, hogy nem próbáltak átverni minket, a walkmanre csupa közismert előadó számait pakolták fel, amelyek között mindenki találhatott olyat, amit hallott már átlagos hangcuccal. Mi az Arcade Fire-re és a Nine Inch Nails-re szavaztunk, meg belehallgattunk még ebbe-abba, csak hogy biztosan mondhassuk, hogy

az NW-WM1Z-n minden borzalmasan jól szól,

de annyira, hogy ha csak Justin Biebert lehetne rajta hallgatni, egy nagy sóhajtás után akkor is azt mondanánk, hogy "na jól van öcskös, passzold azt a több mint félmillió forintos fülhallgatót".

Dobálózhatnánk most olyan klisékkel, hogy az Electric Blue-ban olyan finom részleteket vettünk észre, amiket eddig nem hallottunk, vagy hogy nem is tudtuk, hogy Trent Reznor karcos hangja tud ennyire tisztán is szólni, de a lényeg az összhatás: a Sony walkmanjén minden szám úgy szólt, mintha teljesen új lenne, és most hallanánk életünkben először. És ez nagyjából igaz az összes zenére, még azokra is, amiket a Spotify-ról streamelsz (ugye a már említett felskálázó technológia miatt).

Mivel az IER-Z1R-en kívül másik fülessel nem próbáltuk ki a walkmant, ezért nem tudjuk, hogy a páratlan zenei élményben mekkora szerepe volt a fülhallgatónak, de ha a saját (persze jóval olcsóbb) fülhallgatókkal szerzett tapasztalatainkból indulunk ki, akkor azt mondanánk, hogy valószínűleg fifti-fifti.

Az biztos, hogy ahogy lehuppantunk a tesztpult melletti bárszékről, kedvünk lett volna egy walkmant diszkréten becsúsztatni a zsebünkbe. Ha a készülékek nincsenek szigorúan kikötve, ezt viszonylag könnyen megtehettük volna, hiszen az NW-WM1Z pont akkora, mint egy átlagos mobil, így leginkább csak a vastagságából és a négycolos kijelzőjéből látszik, hogy nem valami extravagáns okostelefonnal van dolgunk. Meg persze az árából, ami a hazai Sony márkaboltban (jelenleg Magyarországon csak itt kapható a lejátszó) pontosan 999 990 forint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában