Kivételesen nem a vígjátékgyűlölő, morcos szomszéd egyik katonai fejlesztéséről van szó, hanem a dél-koreaiak legújabb tankjáról, amit egyébként a Hyundai gyárt. Kimi helyében eztán kétszer is meggondolnánk, hogy nekik menjünk-e.

A K2 Black Panther névre keresztelt 55 tonnás acélszörny minden elemében érződik, hogy a világ technikailag egyik legfejlettebb országa gyártotta, ami az árán is meglátszik: egy darab 8,8 millió dollárba, vagyis 2,5 millió forintba kerül. Hahó, lottóötös!

Az 1500 lóerős dízelmotorral hajtott harckocsit a legfejlettebb aktív és passzív védelmi rendszerrel szerelték fel, ami így kicsit ködös, de talán érthetőbb lesz, ha azt mondjuk, hogy a tank deformálódó páncélzata elviekben azt is kibírná, ha a 120 milliméteres ágyújával rálőne saját magára.

Az említett ágyút (amivel egyébként percenként 15 lövést lehet leadni) egy brutális, 12,7 milliméteres nehéz géppuska, egy 7,62 milliméteres gépfegyver, valamint egy automata célzóberendezés egészíti ki, amivel a Black Panther a földi mozgó célpontok mellett akár helikoptereket is be tud fogni.

És ez még semmi, ugyanis a K2 rendelkezik egy egészen különleges fegyverrel is, az úgynevezett Korean Smart Top-Attack Munitionnel (KSTAM), amelyet kifejezetten tankok ellen fejlesztettekki. Ezt a lövedéket nem közvetlenül az ellenséges járműre lövik ki, hanem az aknavetőkhöz hasonlóan fel, a levegőbe, ahonnan ejtőernyővel ereszkedik alá, majd miután egy rakás szenzorral pontosan bemérte az ellent, egy speciális lövedéket lő ki fentről a tankra. Mivel a tankoknak jellemzően a tetejükön a leggyengébb a páncélzatuk, a KSTAM ezzel a trükkös megoldással különösen nagy pusztítást képes okozni. Well played, Korea!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés