Az amerikai légierőn kívül a NASA is majdnem ötven évig használta az igen jól sikerült T–38 Talont, amely közel hatvanezer pilóta kiképzésében játszott szerepet 1959 óta, és szinte már legendává vált. Olyannyira, hogy például Story Musgrave asztronauta szerint a gép szépsége ezer év múlva sem változik majd, mert ez a darab egyszerűen időtlen.

És bár még közel 500 van belőle üzemben jelenleg a világon – az USA-n kívül Európában és Ázsiában is –, a T-38-as széria ideje lassan lejár. Itt van ugyanis a Boeing és a Saab közös fejlesztésű gépe, a GE Aviation F404-GE-402 sugárhajtóművel ellátott Boeing T-X kiképzőgép, amely amellett, hogy teljesítményben is ott lesz a szeren, elődje kecses megjelenését is „örökölte”. Decemberben le is tesztelték a gépet:

A tesztrepülés majdnem egy órán át tartott, és több mint 3 kilométer magasra vitte fel a két pilóta, Steven Schmidt és Dan Draeger. A repülés alatt tesztelték a kezelőszerveket, illetve a biztonsági rendszereket, valamit információkat gyűjtöttek a későbbi elemzésekhez. Schmidt szerint nagyon eltalálták a pilótafülkét, amely nemcsak kényelmes, de könnyen átlátható is. Draeger a repülés könnyedségét emelte ki, illetve azt, hogy az oktatói ülésről mennyire könnyedén ki lehet látni minden irányba, ez pedig ugyebár elengedhetetlen az űrhajóskiképzés során.

(forrás: Newatlas, Spacelight Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés