Szegény laposföld-hívőket még az ág is húzza – ha már a gravitáció őket nem tudja.

Történt ugyanis, hogy valaki kíváncsi volt arra, hogy az „i am a flat-earther”, tehát az „én egy laposföldes vagyok” mondat miképpen fest franciául, majd egy internetes lavina lett a történtből.

A válasz („je suis un fou”) a franciához nem konyítóknak valószínűleg nem sokat mond, a frankofón laposföldesek viszont tutira nem állítanak ilyet magukról – lásd: Dunning–Kruger-hatás –, ugyanis a mondat azt jelenti, hogy én egy őrült vagyok. Találó fordítás, persze a Google megmagyarázta, hogy az nem is úgy volt, ahogy.

A Google szóvivője ugyanis a statisztikai alapon történő gépi fordításra kente az egészet. Merthogy a fordítással bajlódó intelligens program nagy mennyiségű szövegeket gyűjt össze, majd ezek alapján keres párhuzamokat a két nyelv között. Azonban ha nincs elég minta, akkor a fordítás bizony nem könnyen félresiklik. Vagy épp így jön egyenesbe.

A laposföld-hívők nem épp így képzelik el a világot, de cirmosaik talán igen

Érdekes ugyanakkor, hogy bár már napokkal ezelőtt kiszúrták a gebaszt, a Google Fordító továbbra is ugyanazt a választ adja az adott mondatra.

Talán ez lenne a gépek öntudatra ébredésének az első lépcsőfoka?

Vagy talán nem is az első:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés