A szerencsés szerencsétlenséget szenvedő Tu-154-es még utolsó évében is tudott izgalmakat okozni.

Behúzott futóművekkel, 243 km/h sebességgel ért földet Szalonikiben a Malév 262-es járata majdnem húsz évvel ezelőtt. Noha a pilóták és a helyi irányítás okozta baleset csodálatos módon nem járt személyi sérüléssel, az LC-Romeónak becézett Tu-154-es olyan súlyosan megsérült, hogy a magyar légitársaság nem javíttatta meg. Görögországban maradt, félrevontatták, ahol kiképzésre és gyakorlatozásra használták.

A szaloniki repülőtér bővítésének viszont útban volt a gép, ezért a szétvágása mellett döntöttek. Kellő szakértelem viszont helyben nem volt hozzá – a budapesti Légiközlekedési és Kulturális Központnál (LKK) viszont ez rendelkezésre állt, az LKK nemrég felújított, a Malév első Tu-154-esébe pedig pont hiányoznak hajtóművek, amelyek a roncsból kimenthetők.

Ötvenéves jubileumára megújult a Malév legendás repülőgépe, de elbúcsúztunk LCAladártól - Roadster

Szakértő segítségért hajtóművek – megkötötték a mindkét fél számára kedvező megállapodást.

Az LKK érdekes, a baleset eredeti rádióüzeneteit és a magyar szakemberek nyilatkozatait is tartalmazó kisfilmet készített arról, hogyan lett ebből az egyszerűnek tűnő ügyből ennyire valószerűtlen fejezetekkel teli, elromlott fűnyírós, láthatatlan darus, mellébeszélős és vasárat számolgatós, szomorú történet.

Ez is érdekelhet:

Újabb maléves Ikarus állt vissza a szolgálatba

Az Ikarus 350-es 1991-es évjáratú, és teljesen új.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában