Egy arizonai cég egy olyan napelemet fejlesztett ki, amely elektromos áram helyett tiszta vizet képes előállítani a levegőből. Sokan feltehetik a kérdést, hogy mégis mi szükség minderre. A választ érdemes nem a mában keresni: ugyanis a Föld ivóvízkészlete olyan mértékben fogy, hogy egyes (pesszimistább) gazdasági előrejelzések szerint az évszázad végére az ivóvíz akár az aranynál is drágább lehet. Arról nem is beszélve, hogy a világ elmaradottabb, szárazabb vidékein már most is hiánycikknek számít.

Cody Friesen, az Arizonai Állami Egyetem (Arizona State University) professzorának is meggyőződése, hogy a víz a jövő egyik legfontosabb portékája lesz – a 21. század aranya. Ezért a Zero Mass Water projekten belül egy olyan módosított napelemet hoztak létre, amely úgy termel elektromos áram helyett vizet, hogy

összegyűjti a levegő páratartalmát, majd egyszerűen kondenzálja azt.

A mechanizmusban semmi új nincs, ugyanis már többen is alkalmazták eddig – többek között egy bécsi tervező –, és a légkondicionálók elterjedésével ez a technológia rengeteg háztartásba eljutott.

A Zero Mass Water által használt technológia lehet a kulcs a megjövendölt ivóvízhiány leküzdésében

Azonban a Source névre hallgató napelemek esetében a víz minél hatékonyabb előállítására helyezték a hangsúlyt – ráadásul a teljesen áfamentes napfényt használják energiaforrásként. Egyébként miután kinyerték a vízpárát a levegőből, elkezdődik annak a megtisztítása, majd végül a legfontosabb ásványi anyagokat és nyomelemeket hozzáadják a desztillált vízhez, hogy minél inkább visszaadják az ivóvíz kémiai összetételét.

Friesen (középen) és a csapata

A napelemekből már eladtak néhányat, jelenleg az Amerikai Egyesült Államok délnyugati, szárazabb vidékein, Mexikóban, Jordániában, illetve Ecuadorban használják ezt a technológiát, egyszóval a dolog működik, és kellő időn belül elterjedhet, és remélhetőleg segíthet a jelen és a jövő ivóvízproblémáin.

(forrás: Popular Science)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában