Ki ne irigyelte volna gyerekként (és titokban felnőttként) Marty McFly-tól azt a menő, lebegő légdeszkát, még annak rózsaszín festése ellenére is? Húsz évet kellett rá várni, de most itt van valami, ami egészen hasonlít rá – már ha meg tudod bocsájtani, hogy ez csak és kizárólag fémpadló felett marad a levegőben.

Amióta csak megérkezett a Vissza a jövőbe második része, a világ infantilisebb fele azt kérdezgeti, mikor pattanhatunk valójában is légdeszkákra – na meg persze azt, hogy mikor jelennek már meg a repülő autók? Most végre legalább az egyik ilyen felvetésre választ adhatunk, hiszen elérhető a Hendo Hoverboard, ami bár csak fémfelületeken működik, mégis a legjobban hasonlít arra, amit a zseniális Zemeckis-filmben láthattál. Az alján négy, fúvókának fenntartott hely is van, amivel még finomabban tudod irányítani a mozgásod, ám ezek természetesen nem feltételei az akadálytalan siklásnak. A lebegésről mágnesek gondoskodnak csakúgy, mint egyes vasutak esetén, ezek pedig szinte nullára csökkentik a súrlódást, így egy-egy elrugaszkodással messzire tudsz jutni. Arra azonban figyelj, hogy a fémpadlónak ne legyen vége ott, ahova tartasz, hiszen azonnal leesel a méregdrága eszközről. A gyártó állítása szerint a használt technológia még fejlesztés alatt áll, és nem zárják ki azt sem, hogy egy jövőbeni modell már akár az aszfalt felett is tud majd lebegni. Hogy hogyan, arról egyelőre elképzelésünk sincs.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában