Nem lett volna eléggé ingyenes az ingyenroaming, ezért inkább egyáltalán nem lesz ingyenes. - nagyjából ez a lényege Alexander Winterstein pénteki bejelentésének. Az Európai Bizottság helyettes szóvivője szerint visszavonják a roamingdíjak eltörlésére irányuló kezdeményezést, és új jogszabálytervezet kidolgozásába kezdenek.

A szabályozás évek óta tartó halogatás után elméletben 2017-ben lépett volna életbe, bár az már korábban kiderült, hogy a roamingdíjakat jövőre sem törölték volna el teljesen, csupán a mostaninál sokkal elfogadhatóbb tarifára szorították volna le.

Kritikusai szerint viszont a rendelettervezet túlságosan is a szolgáltatóknak kedvezett volna, akiknek elég lett volna évente kilencven napra biztosítani, hogy az ügyfeleik díjmentesen használhassák egy másik ország hálózatát, ami tulajdonképpen egy teljesen indokolatlan megkötés volt.

De tudod, mi szolgálja ennél is jobban a szolgáltatók érdekeit? Hogy az Európai Bizottság munkacsoportja most egy teljesen új jogszabálytervezet kidolgozásába kezd, így ha minden jól megy, még további hosszú évekig lehet majd húzni-halasztani a roamingdíjak eltörlését. Well played, EU.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában