Sokkolta a kutatócsoportot a felfedezés.

Egy új kutatás szerint létezhet a Földtől mintegy 117 fényévre egy élhető bolygó egy haldokló nap, vagyis egy úgynevezett fehér törpe* közelében – ez a planéta hatvanszor közelebb kering a csillagjához, mint a Föld a Naphoz. Ha az eredményeket megerősítik,

ez lenne az első, az élethez szükséges feltételekkel rendelkező planéta egy fehér törpe közelében.

* Míg a nagyon nagy csillagok haláluk után fekete lyukakká válnak, a kisebbek, mint a Nap, fehér törpék, vagyis olyan csillagok lesznek, amelyek felélték az összes magüzemanyagukat, és külső rétegeiket elveszítették. Általában bolygóméretűek, és kialakulásukkor kékesfehér fényt bocsátanak ki.

A kutatócsoportnak egyelőre még nincs közvetlen bizonyítéka, hogy a bolygó valóban létezik, de a fehér törpe élhető zónájában** lévő 65, holdméretű égitest mozgása arra utal, hogy ott van – a struktúrák egymástól való távolsága nem változik, ami azt jelentheti, hogy egy közelükben lévő bolygó gravitációs ereje hat rájuk.

„Sokkolta a kutatócsoportot. A mozgás annyira pontos volt, hogy azt nem lehetett csak úgy kitalálni”

– mondta a kutatás vezetője és a Unversity College London kutatója, Jay Farihi, aki még hozzátette, hogy a megfigyelés meglepte a csillagászokat.

** A csillagok körüli élhető zóna egy olyan sáv, amelyben a víz folyékony halmazállapotban létezhet, ezáltal életet tarthat fenn. Ha közelebb lenne a csillaghoz, akkor túl forró lenne, ha távolabb, túl hideg, ezen a zónán belül azonban éppen jó a hőmérséklet.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: ESO/M. Kornmesser)

Ez is érdekelhet:

Lefotóztak egy csillaghajót a Földtől 425 millió fényévre

A Star Trek Enterprise-ra emlékeztet a formája.

Magyar kutatók megállapították, hol és mikor található folyékony halmazállapotú víz a Marson

Akár nagy medencék is kirajzolódhatnak egy bizonyos időpontban és régióban.

Pokoli fotók készültek a Tejútrendszerről

Ilyennek még soha nem láthattad.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés