Elég nagy, de nem azért, amiért elsőre gondolnád.

Túlzás nélkül állítható, hogy az elmúlt tíz évben az Android vs. iPhone-csata a mobilpiac legmeghatározóbb témája volt. Ebbe a vitába a felhasználók anno legalább akkora elánnal tudtak beszállni, mintha mondjuk politikáról vagy fociról lenne szó. Mára ez kicsit csillapodni látszik, merthogy a rendszerek közötti különbség már tényleg nagyon kicsi, pláne, ha csúcskategóriás készülékeken használjuk őket.

Mondhatnánk azt is, hogy az iOS 99 százalékban Android (és vice versa).

A felvetés, miszerint az androidos rendszerek alapvetően lassabbak és hajlamosabbak az összeomlásra, onnan ered, hogy az Apple sokáig nem gyártott belépő szintű telefont, az androidos készülékek viszont már a kezdetek óta lefedték a piac alsó- és középkategóriás szegmenseit is. Az elmúlt öt évben is mindkét oldalon voltak fontos változások, androidéknál megjelentek az úgynevezett flagship-killer készülékek, amelyek felső kategóriás specifikációkat kínáltak elérhető áron.

Ezek a nagyrészt kínai gyártmányú mobilok lényegében leuralták a piac középső és alsó részét, a legkisebb falvak buszmegállójában várakozó emberek kezében is ott virítottak a Huawei és a Xiaomi készülékek. Az Apple is szélesítette a kínálatát a maga módján, piacra kerültek a Pro modellek, és ami a mi történtünk szempontjából fontosabb: jött az olcsó iPhone, az SE is.

Az iPhone SE lényegében azért került piacra, mert az Apple viszonylag olcsón meg tudta oldani, hogy a régi koncepciókat modernizálva azoknak is jusson az iPhone-élményből, akiknek nincs majdnem kéthavi fizetésnek megfelelő pénzük csúcstelefonra.

Az olcsó iPhone és a középkategóriás androidos mobilok között annak ellenére hatalmas különbségek vannak, hogy a piacon elvileg nagyjából hasonlót szerepet töltenek be. Ezeket a különbségeket több mint egy hónapon keresztül a saját bőrömön is tapasztalhattam, miközben a tönkrement iPhone SE (2020) telefonomat egy Redmi Note 10 Pro készülékkel helyettesítettem. A Redmi Note 10 Prót 2021 márciusában mutatták be, míg az iPhone SE-t egy évvel korábban, 2020 áprilisában. Egy év nagyon sok idő a mobiliparban, így az SE-nek papíron elnézhetnénk, hogy nagyon sok mindenben lemarad a Redmihez képest, de ekkora lemaradást már nagyon-nagyon nehéz megmagyarázni.

Sokan azt gondolhatják, hogy igazságtalan ez az összehasonlítás, mondván, ezek a telefonok más és más rétegnek készültek, de én ezzel nem értek egyet.

Az iPhone listaára jelenleg is 159 ezer forint, a Redmi ennél kereskedőtől függően akár 50 ezer forinttal is kevesebbe kerülhet. Ekkora árkülönbségnél elkerülhetetlen, hogy szembetűnjenek bizonyos specifikációs különbségek, még akkor is, ha tudjuk, hogy az Apple kvázi egy előző koncepciót újrahasznosítva dobta piacra az olcsó iPhone-t.

Először nézzük azt, miben verhetetlen a Redmi!

Kamera, kijelző, aksi

A Redmi Note 10 Próval összesen öt lencsét kapunk, a teljesítményük összegyúrva meglehetősen erőssé teszi a készüléket kamerafronton. A 108 megapixeles főkamera majdnem flagship kategóriás képeket készít, jó fényviszonyok mellett el is éri azt a bizonyos szintet. Eze kívül van a telefonban egy 8 megapixeles ultranagy látószögű kamera, egy 5 megapixeles makró és egy 2 megapixeles mélységélesség-szenzor is.

A telefon egyik legnagyobb erőssége a fotózás, általában alacsony a zajszint, a képek színazonosak, a széles látószögű kamera pedig egész addig kifogástalan, amíg nagyon bele nem közelítünk.

Összességében elmondható, hogy a Redmivel készített képet tiszták és részletgazdagok, még akkor is, ha a fókusz néha kicsit hajlamos elcsúszni.

A kamerarendszer mellett a mobil másik hatalmas erőssége a kijelző, ami túlzás nélkül egyedülálló ebben a kategóriában. Nem tudni, hogy a Redmi hogyan tudta még ezt is besuvasztani a készülékbe, mert ezen az áron viszonylag ritkán kap az ember 120 Hz-es képfrissítésre is képes, hatalmas, 1200 nites csúcsfényerővel rendelkező AMOLED-kijelzőt.

A feketék mélyek, a fényerő miatt pedig a tűző napon sem okozott gondot a láthatóság.

Az óriási kijelzőn remek játszani és mindenféle multimédiás tartalmat fogyasztani, a 120 Hz-es képfrissítésnek hála pedig minden egyes pöccintés és gördítés gyönyörűen folyik a szemünk előtt. A 120 Hz elég addiktív, az első napokban sokszor csak azért oldottam fel a telefont, hogy nézhessem az animációt.

Az AMOLED-nek hála teljesen új értelmet nyer a sötét mód is, mivel a telefon így tényleg sokkal kevesebb energiát fogyaszt, ez pedig nagyon meglátszik az üzemidőn.

Közepes használat mellett majdnem két napot is kibírt töltő nélkül, bátran elindultam vele egy másfél napos esküvőre, még a folyamatos fotózgatás mellett is bőven maradt benne annyi szufla, hogy ne hagyjon cserben. A hosszú üzemidő nem véletlen, a Note 10 Próban egy 5020 mAh aksi van, ráadásul szuper gyorsan fel lehet tölteni. Egy óra alatt 60 százalékig tölthet a telefon, de 70 perc alatt megvan a teljes feltöltés is.

Ezek a mobil legnagyobb erősségei, és ezek azok a szegmensek, ahol toronymagasan megveri a korábban említett iPhone SE-t.

Az iPhone kijelzője nagyon távol áll a Redmitől, az Apple belépő kategóriás telefonjában csak egy IPS-panel van, 120 Hz képfrissítésről pedig ne is álmodjunk. Már csak azért sem, mert a cég még csak most, a 2021-ben bemutatott iPhone 13-ban vezette be ezt a technológiát. Az aksi legnagyobb teljesítménye az, ha gyakori használat mellett kibírja a nap végéig. Az Apple erős, A13 bionikus chipjének köszönhetően fotózás és a kamerázás terén nem marad el nagyon az iPhone SE a Redmi Note 10 Prótól, a 108 megapixelt és az öt lencséből álló kamerarendszert persze nem lehet hardveresen pótolni, az iPhone viszont állja a sarat ezen a téren.

Szoftver, hardver, felhasználói élmény

A Redmiben egy Snapdragon 732G chip dolgozik, míg az iPhone SE-ben az A13-as bionikus chip. Az egyébként alapvetően szubjektív felhasználói élmény, építési minőség és használhatóság kategóriák mellett ez az egyetlen specifikáció, amiben az iPhone ténylegesen felveszi a versenyt a Redmi Note 10 Próval.

Összességében az Apple kicsivel prémiumabb terméknek érződik kézben tartva, de valljuk be: az árkülönbség miatt nagyon szomorú lenne, ha ez nem így volna. Az iPhone előnye lehet a méret, ha csak a praktikusságot nézzük, videót nézni vagy játszani viszont egyértelműen a Note 10 Prón jobb, már csak a gyönyörű kijelző miatt is.

A két telefon úgy játszik egy kategóriában, hogy teljesen más réteget céloz meg. Két teljesen más stratégiai irány, mégis egy piacon vannak, és az adataikat egymás mellé rakva nem nehéz kitalálni, melyik az észszerű döntés.

A készüléket a teszt idejére a Xiaomi magyaroszági márkaképviselete biztosította.

Ez is érdekelhet:

Egyféle töltőt tenne kötelezővé az EU

Ez az Apple-nek azért fájni fog.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában