Mi van a fekete lyuk belsejében?

Az alapvetően a mesterséges intelligencia kutatására specializálódott OpenAI nevű szervezet programozói arra kérték az általuk fejlesztett DALL-E nevet viselő mesterséges intelligenciát, hogy képzelje el azt, amit a fizika törvényei miatt lehetetlen kiderítenie az emberiségnek, vagyis azt, hogy

mi van a fekete lyuk belsejében?

A DALL-E természetesen eleget tett a kérésnek, az eredmény pedig már csak azért is durva, mert mindössze néhány szó megadása után képes volt készíteni egy több képből álló sorozatot – ezt itt:

(Forrás, fotó: TweakTown, HVG, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kiderült, hogy vannak lakható helyek a Holdon

Ha azt reméled, hogy egyszer a Holdon élhetsz, akkor egy kicsit jobbak lettek az esélyeid.

Rövidebb ideig tart egy földi nap, mint valaha, és nem tudják, miért

Felgyorsult a Föld forgása, a szakértők pedig csak találgatják az okát.

2040-re összeomolhat az emberi civilizáció

Már 1972-ben megjósolták, és egyre inkább beigazolódni látszik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában