Mármint tényleg ez kellett, hiszen a Roszkozmosz szerencsére nem az USA, hanem valami egészen másnak az eltakarításán dolgozik.

Ez pedig nem más, mint az űrszemét, amiből a NASA becslései szerint akár húszezer is keringhet a Föld körül. Magyarul a Föld környéke mostanra olyan, mintha Casablancát fellőttük volna Föld körüli pályára, nem kis logisztikai problémát okozva az űrhivataloknak. Ezt elégelték meg az oroszok, akik egy igen radikális módszerrel oszlatnák a szemetet.

Az óriási lézer jelenleg még csak egy három méter átmérőjű teleszkóp, amit az űrszemét bemérésére fejlesztettek ki, viszont a Roszkozmosz Precision Instrument System részlegének kutatói nemrég egy olyan javaslattal álltak elő, hogy a teleszkópot érdemes lenne tovább fejleszteni, így két legyet ütnének egycsapásra: az űrszemét bemérése után azonnal meg is semmisíthetnék a műholdakra és egyéb űreszközökre leselkedő veszélyt.

A PIS egyelőre nem bocsátkozott részletekbe a tervvel kapcsolatban, így a lézerről csak annyit lehet tudni, hogy a lézeres abláció elvén működne, vagyis addig melegítené az űrszemetet, amíg az egyszerűen elpárologna.

A tervben amúgy lehet némi ráció, hiszen nem ők az elsők, akiknek ilyesmi az eszébe jutott.

A tudósok Halálcsillaggá alakítanák a Nemzetközi Űrállomást

A japánok egy óriási lézert szeretnének az ISS-re szerelni, és találd ki, mire használnák.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés