Három különböző kitörés egy helyen és egy időben.

Még 2016-ban egy úgynevezett három az egyben robbanás történt a Nap felszínén. A robbanás során három különböző típusú napkitörés is végbement, volt egy buborékszerű robbanás, egy nyalábszerű és egy olyan részleges kitörés, ami végül saját magába roskadt össze. Az igazán egyedülálló ebben az eseményben az volt, hogy az említett típusú kitörések egyszerre, de mégis egymástól függetlenül következtek be.

A NASA hétfői ülésén bemutatott kutatás szerint, mivel mindhárom kitörés egy órán belül ugyanazon a helyen jelent meg, így valószínűleg mindhárom jelenségnek ugyanaz az esemény lehetett a kiváltó oka.

Emily Mason, a NASA szakértője a jelentésében azt írja, hogy a kitöréseket beindító folyamatoknak ugyanaz az esemény állhat a hátterében. A továbbiakban Mason és csapata azt tervezi, hogy robbanások körülményeit egyenként fogják elemezni, hogy megtalálják a közös pontokat. Ha sikerült kideríteni, hogy mi állhatott a hármas kitörés hátterében, abból érdekes következtetéseket lehet majd levonni.

Ha a kutatás sikker járna, akkor a NASA akár képes lehetne megjósolni a közelgő napkitörések időpontját, ami hatalmas segítség lenne az emberiségnek, tekintve, hogy az ilyen kitörések sokszor megrongálják a telekommunikációs eszközöket és zavarják az elektronikai berendezéseket.

Futursim; kiemelt kép: Illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

Kap egy szuper gombot a YouTube

Lehet örülni, úgy tűnik, pótolja hiányosságát a YT.

Az iOS 15 megjelenése a legjobb időpont az androidosoknak, hogy iPhone-ra váltsanak

Spoiler: minden eddiginél könnyebb dolguk lesz a váltani akaróknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Felfedeztek egy gigantikus fekete lyukat a Föld közelében

További cikkeink a témában