Bár a 2018 GE3 jelzésű aszteroida közel kétszázezer kilométerrel elvétette a Földet, egyáltalán nem lehetünk nyugodtak.

A 110 méter átmérőjű, vagyis közel focipálya-méretű aszteroidát ugyanis csak szombat délután vette észre a Catalina Station csillagvizsgáló, amikor a 106 497 km/h-val száguldó szikla alig egy napra volt a Földtől. A NASA által pont az ilyen veszélyes aszteroidák megfigyelésére létrehozott Planetary Defense látványosan csődöt mondott, így valójában csak a vakvéletlenen múlt, hogy az aszteroida végül elkerülte a Földet,

kevesebbel, mint a Föld és a Hold átlagos távolságának a fele.

Ha az aszteroida becsapódik, nagyobb pusztítást okozhatott volna, mint a tunguszkai esemény, és ha olyan pechünk van, hogy lakott területre zuhan, akkor egy ekkora méretű meteor becsapódása minden bizonnyal számos halálos áldozattal járt volna (a cseljabinszki meteor mindössze húsz méter átmérőjű volt, mégis 1500 ember sérült meg a kitört ablakok miatt).

Mondjuk az is jó kérdés, hogy mi történne, ha a NASA időben észrevenné, hogy egy ekkora méretű aszteroida a tart a Föld felé, mert ugyan elképzelések vannak rá, hogyan lehetne hatástalanítani a fenyegető veszélyt, ezek közül jelenleg egyik sem igazán kivitelezhető, vagyis a legtöbb, amit tehetnének, hogy megpróbálják figyelmeztetni a lakosságot, hogy húzódjanak biztonságos helyre.

A NASA szerint te lehetsz az, aki megmenti a világot a végső pusztulástól

Az amerikai űrhivatal az eszközt is a kezedbe adja a Föld megmentéséhez.

(Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában