A világ egyik legnagyobb vonatokat gyártó vállalata, a China Railway Rolling Stock Corporation bejelentette, hogy egy olyan mágneses mező által mozgatott és koordinált vonat elkészítésén ügyködik, amely a leggyorsabb lehet a világon.

A 21. század leggyorsabb vonatait ennek a technológiának köszönhetjük. Sokáig a legnagyobb sebességre a 2003-ban üzembe helyezett Sanghaj Maglev volt képes a maga 431 km/h-s csúcssebességével, amelynek 7 perc kellett egy 30 km-es szakasz megtételéhez.

Mivel a mágneses mező által mozgatott és koordinált vonatoknak nincsenek kerekei, így a súrlódás mértéke gyakorlatilag minimális. Lényegében emiatt képesek ezek a vonatok ilyen óriási sebesség elérésére. A Sanghaj Maglev egészen tavalyig a leggyorsabb vonatnak számított, amikor is jött a japánok mágnesvasútja,

a Cental Japan Railway (CJR), amely a 603 kilométer/órás csúcssebességet is elérte – igaz, sokáig az 589 km/h-s sebesség volt a maximum, amit kihoztak belőle.

Most Kína azonban újra ringbe száll, hogy visszavegye a pole pozíciót a japánoktól. A The Verge szerint 600 km/h-s sebességre lenne képes a vonat, amely elég lehetne ahhoz, hogy lenyomja a CJR-t – bár mióta a japán vonat is 600 fölé ment, nem lesz olyan egyszerű ez a verseny. De álljon is akárhogy a japán–kínai „vasúti sebességcsata”, az biztos, hogy a kínaiak nagyon az élen járnak a mágneses alapú vasúti fejlesztések terén.

Eddig az országban már 20 ezer kilométernyi gyorsvasúti pályát építettek ki,

és csak hogy érzékeljük, milyen óriási számról van szó: amennyiben ezeket a pályaszakaszokat „felfűznénk” egy tűre, akkor képzeletben simán átvarrhatnánk a Földet az Északi-sarktól a Déli-sarkig, ugyanis a bolygónk átmérője a 13 ezer kilométert sem éri el.

(forrás: The Verge)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában