Húsz (20!) embert vettek őrizetbe, 250 millió forintnyi vagyont foglaltak le.

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség; az ügyben húsz embert gyanúsítottak meg – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.

Keresztes Imre közleményében nem nevezte meg a budai Mozaik utcai vizsgaállomást, ugyanakkor kedden Budapest Főváros Kormányhivatala jelezte, hogy ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztek a vizsgaállomáson tapasztalt visszaélések gyanúja miatt, és a nyomozóhatóság el is rendelte a nyomozást az ügyben. A főügyész megerősítette: a nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében

kedden eredményes motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat hajtott végre.

A gyanú szerint 2020 januárját megelőzően a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők több, gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó személlyel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben. A korrupciós kapcsolatrendszerben érintett kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők a hivatalos ügyintézési díjon túl

a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért. Így naponta több tízezer, esetenként akár százezer forinttal gazdagodtak.

A kedden végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai is részt vettek. A kutatások során jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le, és több ingatlant, gépkocsit, valamint bankszámlát zároltak, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben. Az ügyészség tizenkét kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és tizenegy személy esetében indítványozott további kényszerintézkedést.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés