Az amerikai szakhatóság is engedélyezte az új horkolástalanító eszköz forgalmazását.

A horkolás elsősorban mások, az alvási apnoé (az alvás közbeni légzéskihagyás) leginkább saját magunk szempontjából kellemetlen alvászavar. Többféle kezelés is létezik, amellyel lehet kezdeni valamit ezekkel a problémákkal, de olyan fizikai terápiás eszközről, amelyet nappal kell használni, hogy aztán éjjel tudjunk (hálótársunkkal együtt) jól aludni tőle, még nem hallottunk. Eddig.

Az amerikai eXciteOSA egy olyan kütyüt tervezett, melyet egy mobilapplikáció időnkénti jelzésére nappal kell néha bekapni és szopogatni egy kicsit:

A Snoozeal nevű eszköz ilyenkor elektromos árammal stimulálja, erősíti a nyelv azon izmait, amelyeknek renyhesége felelős az éjszakai rossz alvásért, horkolásért. Ha ugyanis ezek az izmok éjjel túlságosan ellazulnak, a nyelv hajlamos hátracsúszni, így pedig akadályozza a légzést illetve horkolást okoz:

Képek: eXciteOSA

A klinikai tesztek során a Snoozealt kipróbálók 98 százaléka szerint, miután hat héten át napi húsz percig szopogatták az elektromos szilikonnyalókát, egyértelműen csökkent, 80%-uk szerint legalább felére szorult vissza a horkolással megzavart alvásidő. Ezt a visszajelzést a kísérleti alanyok hálótársainak 82%-a is megerősítette,

Az FDA, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság pénteken adott zöld utat az új eszköz forgalomba hozatalára. A kütyü nem olcsó: a gyártó webshopjában 678 fontos, mintegy 275 ezer forintos brit piaci áron szerepel. Vajon ha a magyar piacon is megjelenik, lesz rá tébé-támogatás?

Temetés vagy hamvasztás? Esetleg komposztálás?

Itt a halottasház, ahol kertben használható komposztot csinálnak az elhunytakból

Elmondjuk, hogyan működik. Se csontok, se fogak nem maradnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés