Rajta lehetsz az Orion űrhajón, és beszállókártyát kapsz további kilövésekhez is.

Már közel kétmillióan iratkoztak fel a NASA pendrive-jára, ami az Orion űrhajó fedélzetén kering majd nemsokára a Hold körül. A tett szimbolikus, a küldetés történelmi: az Artemis I lesz a Space Launch System rakéta és az Orion első tesztje. Az  űrhajón egyelőre nem lesz személyzet, a cél ugyanis hosszú távú és igen komplex.

Ötven év után először lépnek majd emberek a Holdra, köztük az első nő, a csapat pedig a Holdon való tartós jelenlétet készíti elő.

Ennek a küldetésnek lehetsz tehát részese egy beszállókártya segítségével. Az eljárás elég egyszerű, az Artemis honlapján szerezhetsz virtuális beszállókártyát, mindössze a neveddel meg egy pin-kóddal. Ez utóbbit aztán meg kell jegyezned, hogy később is hozzájuss a beszállókártyádhoz. A NASA-tól kapott qr-kóddal aztán a későbbi kilövésekhez is csatlakozhatsz majd.

Jelenleg az indítás előtti utolsó tesztsorozat zajlik, és a most hétvégi az egyik legizgalmasabb: teljesen feltöltik az SLS üzemanyagtartályait szuperhideg hajtóanyaggal, köztük folyékony hidrogénnel és folyékony oxigénnel, majd lényegében végigmennek a tényleges kilövés protokollján, egészen a visszaszámlálásig, amit tíz másodperccel az „indítás” előtt abbahagynak.

Ha minden jól megy, júniusban jöhet a kilövés. A mostani, első körben (Artemis–1) még űrhajósok nélkül kerüli meg a Holdat az Orion, két év múlva az Artemis–2 tíz napot tölt majd az űrben négy asztronautával, végül az Artemis–3 beteljesíti a küldetést, hogy 2025-ben, ötvenhárom év után ismét ember lépjen a Holdra.

(Forrás: NASA, borítókép: NASA/Twitter)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Fotón a riasztóan gyorsan növekedő napfolt, amiben háromszor elférne a Föld