Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Sokkal kényelmesebben utazhatsz mostantól, ha diszkont légitársasággal hagyod el a ferihegyi repülőteret. A korábbi konténerváró helyett megnyílt a 2-es terminál új szárnya, ahonnan nem hiányoznak az elvárható szolgáltatások.

A ferihegyi repülőtér egyik sötét foltja volt az a rideg utasváró, ahol a fapados járatokra való beszállás előtt kellett várakoznod. A 2-es terminál új utasmólójának megnyitóján egyenesen az „emberi méltóságot sértőnek” nevezték a korábbi építményt, amit azonnal elkezdtek lebontani. Az új létesítményben minden megvan, amit egy reptéren elvárhatsz.

Az új szárny január 17-től szolgálja ki a forgalmat, és máris elkezdik bővíteni, amivel a területe 5500-ról 11 500 négyzetméterre nő, a meglévő 6 kapu mellé két gyalogos és hat buszos beszállásra alkalmas kaput építenek fel.

és ha a főváros vezetése kitalálja, hogyan lenne praktikus átépíteni az utat, akkor kezdődhet a tervezés. A szintén tervezett gyorsvasút építési engedélye már megvan, de az uniós forrás még hiányzik hozzá.

(Képek: MTI/Kovács Tamás)

Ez is érdekelhet:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.