Erre a hírre már biztosan sokan vártak, hiszen a Nikon D3300-at már több mint két és fél éve mutatták be, így éppen ideje volt a vérfrissítésnek, ami most a D3400 képében meg is érkezett.

Igaz, ahhoz képest, hogy a két gép között több mint két év a korkülönbség, a különbség annyira nem szembeötlő, de ez leginkább talán annak tudható be, hogy mára DSLR gépek is elérték azt a szintet, amit az okostelefonok évekkel ezelőtt, vagyis látványos, nagy újításokat már nehezen lehet beletuszkolni egy olcsó, belépőszintű gépbe.

A D3400 legfontosabb újítása, hogy ebben is megjelenik a Snapbridge-technológia, ami folyamatos Bluetooth-kapcsolatot biztosít a telefon és a fényképezőgép között, így wifi-kapcsolat nélkül is azonnal átküldheted a fotókat a telódra. A másik jó hír, hogy a Nikonnak valahogy sikerült 15%-ot lefaragni a gép tömegéből, így a D3400 mindössze 395 grammot nyom.

A gép technikailag egyébként nagyjából megegyezik az előddel, vagyis ugyanaz a 24,2 megapixeles CMOS-szenzor és Expeed 4 proci van benne, viszont az ISO-tartományt feltolták 25 600-ig, az üzemideje pedig állítólag majdnem kétszer olyan jó, mint az elődjéé.

A fényképezőgép alapból 650 dolláros áron érkezik piros és fekete színekben, a Nikon vadiúj, 18-55 mm-es, f/3.5-5.6-os objektívjével felszerelve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés