A vizek alatt kúszó kommunikációs kábelek lényegében behálózzák az egész bolygónkat, és hogy némileg felfogjuk azt, milyen hatalmas kábeldzsungel szövi át a Földünket, jobb, ha belenézünk ebbe a térképbe.

A TeleGeography térképén több mint 200 víz alatti kommunikációs kábel található, amelyek országokat, valamint kontinenseket kötnek össze. A teljes interaktív térkép ide kattintva nézhető meg, addig is lássuk, hogyan fest Európa:

Az internet működése szempontjából ez a hatalmas kábelbirodalom ugye nélkülözhetetlen, az oldalt pedig folyamatosan aktualizálják – legutóbb 3 napja volt –, így folyamatosan a jelenleg érvényes térkép rajzolódik ki előttünk.

Amúgy a mínusz, illetve a plusz jellel kicsinyíthetünk, valamint nagyíthatunk a térképen, és ha a kábelekre kattintunk, akkor kiderül előttünk, hogy milyen hosszúak, kik a tulajdonosai, milyen pontokat kötnek össze, valamint hogy mikor fektették őket le. Sőt, olykor még a forgalomról, a késeltetési időről, valamint a kábelek alapkapacitásáról is kapunk egy becslést.

A legnagyobb mértékű egyébként – nem meglepő módon – a transzatlanti kommunikáció Európa és Észak-Amerika között, de Észak-Amerika és a Távol-Kelet között is súlyos adatforgalom zajlik le.

Ez is érdekelhet:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában