Ezeken a bolygókon lehetséges egy sokkal szélesebb lakható övezet.

A Cambridge-i Egyetem közölte, hogy Élhető exobolygók* egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy

a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben.

* Az exobolygók a Naprendszeren kívüli, idegen csillagok körül keringő bolygók. A Földön kívüli élet után kutatva a csillagászok olyan bolygókat keresnek, amelyek a Földhöz hasonló méretűek, tömegűek, hőmérsékletük és légköri összetételük is hasonlít bolygónkhoz.

A The Astrophysical Journal című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók az új típusú exobolygókat hycean bolygóknak, azaz hidrogénben gazdag légkörű, forró, óceán-borította bolygóknak nevezték el, amelyekből szerintük jóval több van és jóval inkább megfigyelhetők, mint a Földhöz hasonló bolygók.

A kutatás vezetője, Nikku Madhusudhan a felfedezésről azt mondta az egyetem honlapján megjelent közleményben, hogy

„a hycean bolygók egy teljesen új utat nyitnak a Földön kívüli élet utáni kutatásokban”.

A kutatók által azonosított sok hycean bolygójelölt (2,6-szor) nagyobb és melegebb légkörű a Földnél (légköri hőmérsékletük elérheti a 200 Celsius-fokot is), de olyan jellegzetességgel bírnak, amelyek lehetővé teszik nagy óceánok létét, amelyek a mikrobiális élethez szükségesek, hasonlóan ahhoz, amelyeket Földön lévő legszélsőségesebb vízi környezetekben találtak.

Ezeken a bolygókon lehetséges egy sokkal szélesebb lakható övezet, úgynevezett Goldilock-zóna léte, mint a Földhöz hasonló más bolygókon – és lehetnek olyanok is, ahol az élet feltételei csak az állandó éjszakai oldalon lehetségesek és lehetnek olyan hideg hycean világok, amelyek napjuktól kevés sugárzást kapnak.

Eközben...

A NASA közzétett egy fotót, amin egyszerre három galaxis háborúzik egymással

Az univerzum egyik legfurcsább objektumegyüttesét sikerült lekapnia a Hubble-nek.

Az űrből néz ki csak igazán félelmetesen a 40 millió embert fenyegető hurrikán

Időközben trópusi vihar besorolásúvá gyengült, és már csak olyan 100 km/órás széllökésekkel „támad”.

3 000 000 km/órás sebességgel száguld át a Tejútrendszeren egy égitest

Jelenleg mintegy kétezer fényévnyire van a Földtől.

(Forrás: space.com, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában