Nem úgy van az, ugyanis mégsem azonos a Föld és Hold oxigénizotópjainak összetétele.  

Korábbi kutatások alapján született meg a nagy becsapódás-elmélet, amely úgy véli, a Hold abból a törmelékből formálódott, amely a korai Föld és a protoplanéta állapotban lévő Theia összeütközéséből keletkezett.

A Föld és a Hold geokémiailag hasonlóak. Az Apolló-missziók által a Holdról lehozott minták szinte teljes azonosságot mutattak az oxigénizotópok összetételét illetően.

Nos, ez az elmélet most megdőlt

Bár a nagy becsapódás-elmélet jó magyarázatul szolgálhat a Föld és a Hold geokémiai hasonlóságára, az oxigénizotópok rendkívül nagy hasonlósága nehezen racionalizálható ezzel az elmélettel. Vagy eleve mindkét objektum összetételében azonos szénizotópokkal rendelkezett, ami valószerűtlen, vagy oxigénizotópjaik teljesen összekeveredtek a becsapódás hatására, amit nehéz modellezni szimulációkkal.

Az Új-Mexikói Egyetem (UNM) kutatói miután nagy pontosságú méréseket végeztek számos holdmintán az oxigén izotopikus összetételéről, arra jutottak, hogy

„a Hold köpenyének mélyét érinthette a legkisebb mértékben a keveredés, így ez a leginkább képes szemléltetni a becsapódott Theiát. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy a Theia és a Föld eltérő oxigénizotóp-összetétele nem homogenizálódott teljesen a Holdat kialakító becsapódáskor, így mennyiségi bizonyítékot szolgáltat arról, hogy a Theia a Naptól távolabb alakult ki, mint a Föld.”

* A minták tartalmaztak bazaltot, a holdi felföldeknek nevezett területről származó anortozitokat, noritokat és vulkáni üveget, amely ki nem kristályosodott, gyorsan lehűlt magmából keletkezett.

A kutatók megállapították, hogy az oxigénizotópok összetétele a tesztelt kőzet típusától függően változik. Ennek hátterében az állhatott, hogy az olvadt Hold és a párolgó légkör különböző mértékben lépett kölcsönhatásba. A holdköpeny mélyéből vett mintákban különböztek az oxigénizotópok a leginkább a Föld oxigénizotópjaitól.

Ez az eredmény azért is fontos, mert szükségtelenné teszi az olyan nagy becsapódás-modelleket, amelyeknek része a Föld-Hold közötti oxigénizotóp-homogenizálás, emellett alapot jelent a becsapódás és a Hold formálódásának jövőbeli modellezéseihez.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés