Sikerült felszín alatti mintákat begyűjteni egy aszteroidából.

A japán űrkutatási hatóság (JAXA) 2014 decemberében indította útnak a Hajabusza-2 aszteroida-kutató űrszondát, amely 2018 júniusában elérte a Földtől 280 millió kilométer távolságra lévő Ryugu elnevezésű, C-típusú aszteroidát*, hogy a világon elsőként felszín alatti mintákat gyűjtsön be.

* A Ryuguról korábban azt feltételezték a szakemberek, hogy a Naprendszer hajnalán, mintegy 4,6 milliárd éve képződhetett. Ugyanakkor az eddigi vizsgálatok alapján arra lehet következtetni, hogy az aszteroida mindösszesen 9 millió éves lehet.

Az űrszonda kétszer is landolt a kisbolygó felszínén, a mintavétel pedig sikeres volt, a Hajabusza-2 pedig december 6-án megközelíti a Földet, hogy egy kapszulában leküldje a gyűjtött mintákat.

A kutatók reményei szerint olyan szerves anyagokat tartalmazhatnak a begyűjtött minták, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak, így információkkal szolgálhat az élet keletkezéséről.

A kapszulát mintegy 400 ezer kilométeres magasságból – ez megfelel a Föld és a Hold közötti távolságnak – engedik le, hogy elkerüljék a Föld gravitációs erejének vonzását és a szonda pályájának megszakadását, a Hajabusza-2 ugyanis egy újabb misszió irányába folytatja útját.

Eközben...

Kiderült, mi az a titokzatos anyag, amit a Hold sötét oldalán találtak

Arról a szokatlan színű és gélszerű képződményről van szó, amit még 2019-ben fedezett fel a Jáde Nyúl 2.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Felfedeztek egy gigantikus fekete lyukat a Föld közelében

További cikkeink a témában