Elhalasztottak a világ legelső helikopteres repülését a Marson.

Műszaki hiba miatt elhalasztották a NASA Mars-helikopterének (Ingenuity) első,  – közép-európai idő szerint hétfő – hajnalra tervezett tesztrepülését, amely az első alkalom lett volna, hogy ember alkotta eszköz irányított repülést végezzen egy másik bolygó felszínén – tesztrepülést legkorábban április 14-én hajtják végre:

A NASA közleménye szerint probléma lépett fel az Ingenuity nevű repülő szerkezet rotorjaink nagysebességű tesztje közben, amikor a repülést vezérlő számítógépet repülési üzemmódba kapcsolták, ezért a tesztet félbe kellett szakítani. Ugyanakkor az űrhivatal kihangsúlyozta, hogy a fellépő technikai hiba ellenére az Ingenuity „egészséges és biztonságos”, továbbra is küldi az adatokat.

A 85 millió dollárból kifejlesztett, 1,8 kilogramm súlyú drón első körben három méter magasra próbál majd felemelkedni a Mars rendkívül ritka légkörében és 30 másodpercnyi egy helyben lebegés után visszatér a felszínre. A tervek szerint összesen öt, fokozatosan nehezedő manővert fog végrehajtani egy hónap alatt és a repülések közben nagyfelbontású fényképeket fog készíteni.

A nagyjából 85 millió dollárból fejlesztett Mars-helikopter forradalmasíthatja az űrkutatást

A marshelikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítőként segíthetik az emberek és a robotok munkáját.

És ha már világűr:

Ezért a hihetetlen felvételért 12 évig fotózta az égboltot

1250 munkaórába telt elkészíteni ezt az 1,7 gigapixeles felvételt.

(Forrás: NASA, CNN, MTI, fotó: NASA/JPL-Caltech)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés