Tudtuk, hogy készül a PlayStation VR virtuálisvalóság-headset következő generációja, immár a PlayStation 5 mellé, de eddig semmit nem láthattunk magából a gépből. Most végre megmutatták a kontrollert.

Amivel kapcsolatban az első megállapításunk az volt, ami valószínűleg neked is az eszedbe jut, ha megnézed a készülékről közzétett első képet:

Ez bizony baromi jól néz ki!

A leleplezéssel együtt természetesen érkezett egy nagy adagnyi reklámszöveg arról, mennyire beránt majd a kontroller az események középpontjába, amire már csak azért sem szabad legyinteni, mert a VR kontroller ugyanazt a haptikus visszacsatolást alkalmazza majd, amit a PS5 zseniális DualSense kontrollerébe is beépítettek.

A dizájnról és az ergonómiáról nem írunk bekezdéseket, hiszen sokkal hatásosabban beszélnek helyettünk a képek:

A Sony elképesztő immerziót ígér. A termék valóban a DualSense egyenesági leszármazottja, olyan készségeket örökölt meg tőle, mint az adaptív ravaszok, a már említett haptikus visszacsatolás, és az érintésérzékeny felületek, továbbá a kontroller mozgását maga a még be nem mutatott headset is valós időben fogja követni.

A Sony ezzel most alaposan feltornázta az elvárásainkat. Jobb, ha te is felhelyezed a radarodra a PlayStation 5-höz készülő VR-headsetet, mert ez bizony meglehetősen ígéretesnek tűnik.

(via)

Ez is érdekelhet:

Magyar műszer fog keringeni a Hold körül

A TRITEL sugárzásmérő a Lunar Gateway űrállomás belső sugárzásmérő rendszerének egyik eleme lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában