Egyszerű volt az élet, amíg csak a japánoknak volt óriásrobotja, aztán ahogy lenni szokott, jöttek az amcsik, és azonnal elszabadult a pokol.

Volt ugye anno a Kuratas, amit annak idején mi is eléggé körbeugráltunk, mert hát mégis mekkora eszméletlen nagy királyság már építeni egy négy méter magas, négytonnás mechát, ami pont olyan, mintha most lépett volna ki valami kellemesen agyatlan videojátékból?

Aztán néhány hete megjelent a színen az amerikai változat is, a MegaBot Mark II, és a hollywoodi filmek szabályai szerint természetesen azonnal ősellenségek lettek a Kuratasszal. Egész pontosan az amerikai tervezők első intézkedésükkel kihívták a köves útra a japán gépszörnyet, hogy kiderüljön, a japán vagy az amerikai acél az igazi acél (pedig hát természetesen a magyar, csak nekünk nincs robotunk - még).

Ez a húzás egyébként nem volt túl sportszerű a részükről, hiszen a robotjuk kicsit nagyobb és jóval nehezebb is a japánnál, meg lánctalpakon gurul, és 160 km/h-s sebességgel tud paintball töltényeket lövöldözni, miközben a Kuratasra csak poénból szereltek fel valamiféle puskát.

Ennek ellenére az amerikaiak húzása elsősorban nem a japánokkal szemben volt sportszerűtlen, hanem saját magukkal szemben - az azért már jelent valamit, hogy a japán tervező, Kogoro Kurata lényegében gondolkodás nélkül rácsapott az ajánlatra, és a válaszvideójában finoman jelezte is az amerikaiaknak, hogy a japánoknak az óriásrobot olyan, mint más nemzeteknek a kutya, szóval a MegaBotosok akár kussolhattak is volna a robotjukkal, mert esélyük sincs.

Hogy igaza van-e az sajnos egyhamar nem fog kiderülni, hiszen az összecsapásnak még nincs meg se a pontos ideje, se a helye, de a nyilatkozatokból az derült ki, hogy legalább egy év felkészülési időt adnak maguknak a csapatok. Szerencsére addig sem maradunk marakodó robotok nélkül, hiszen az ABC tizenhárom év után éppen most indította újra a világ legkirályabb műsorát, amiben hetente csépelik el egymást a pusztításra kifejlesztett robotharcosok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés