Öt éve vártunk rá, és most végre itt van. Bár hogy pontosan mi van itt, az még mindig nem teljesen világos.

Ami biztos, hogy a Samsung Fejlesztői Konferencián a koreai gyártó valóban bemutatott egy olyan telefont, ami összecsukva telefon, kinyitva pedig táblagép, ennél sokkal többet viszont egyelőre nem tudtunk meg róla.

Amit eddig is tudtunk, hogy az Infinity Flex Displayjel felszerelt telefon összecsukva egy 4,3 colos AMOLED kijelzőt tartalmaz, viszont ha kinyitjuk, előbukkan egy jóval nagyobb, 7,3 colos kijelző. A várakozásokkal ellentétben viszont a Samsung ezt nem úgy oldotta meg, mint például a Royole a FlexPai esetében, hiszen a "mobil" kijelző a telefon egyik oldalára került, míg a "táblagép" kijelző a másik oldalára.

Az látszik, hogy egyelőre inkább egy prototípusról van szó, hiszen maga a telefon eléggé vastag és a kerete is igencsak széles, viszont a rövid bemutatóból azért így is le lehetett szűrni néhány biztató pozitívumot. Egyrészt, a Samsung hajlítható kijelzője sokkal jobbnak tűnik mint amit a FlexPai-ben láthattunk, ugyanis a telefon teljesen összecsukható, és a hajtásnál sem látszik semmilyen "ráncosodás".

Már amennyire ezt a közvetítésből meg lehetett ítélni, hiszen a Samsung úgy mutatta be a telefonját, mintha rejtegetni akarnák. A bemutatón nem csak maga a telefon nem volt igazán jól látható, de még egy látványos animációt sem kaptunk arról, hogy mire számítsunk. Ebből a szempontból mindenképpen jár a pont a Royole-nak, akik nem csak tisztességesen megmutatták a telefonjukat, de még azt is engedték, hogy a jelenlévők saját maguk is kipróbálják.

A másik, magánál a telefonnál is fontosabb dolog, hogy a Samsung azonnal egy komplett szoftveres hátteret is rakott az új technológia alá. A hajlítható telefon az új One UI névre keresztelt felhasználói felülettel érkezik, amit kifejezetten úgy alkottak meg, hogy alkalmazkodjon a különböző méretű kijelzőkhöz. A telefonon táblagép módban így akár három alkalmazást is tudunk futtatni egyszerre, emellett a Samsung szorosan együttműködik a Google-lel is, hogy a startra a legfontosabb programok hibátlanul fussanak az újfajta kijelzőn.

Hogy mikor lesz a start, az viszont egyelőre eléggé homályos. Bár a telefont bemutató Justin Denison szerint a következő hónapokban elkezdődik a tömegtermelés, magáról a telefonról egyelőre semmilyen konkrétumot nem mondtak. Se proci, se kamera, se a kijelző felbontása nem került szóba, sőt, még a telefon neve sem, így feltételezhető, hogy a végleges terméket majd jövőre, a Samsung Galaxy S10-zel vagy a Note 10-zel egy időben láthatjuk először.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés