Nem kicsit voltam zabos, amikor az iPhone-t majmolva az androidos csúcskészülékek is elkezdték kispórolgatni a jackcsatlakozót. Egy tökéletesre csiszolt, kiváló zenei minőséget garantáló és olcsó technológiát száműztek a modern ember legfontosabb használati tárgyából, csak hogy meg kelljen vennünk a kényelmetlen, megbízhatatlan, kérdéses minőségű vezeték nélküli füleseket, ha nem akarunk átalakítókkal bajlódni. Utáltam az egészet.

Ha idén szeretnél venni jack-csatival rendelkező, nagyjából kompromisszummentes csúcskészüléket, igazából a Sony Xperiákon és az Asus Zenfone-okon kívül nem sok választásod maradt. Pedig milyen megnyugtató volt annak idején a tudat, hogy ha van a zsebedben egy kétezer forintos agybadugós füles, akkor egészen biztosan kompatibilis leszel bármilyen hordozható hangképző eszközzel, és ha okosan költötted el ezt a kétezer forintot, akkor a minőséggel sem voltak különösebb bajok.

Most már más szelek fújnak. Ha a vezeték nélküli füles továbbra sem opció, akkor egy USB-jack (iPhone esetében lightning-jack) átalakító is kell a zsebbe, ami így már sokkal macerásabb, mint korábban volt. Ez nem azért nem tetszett, mert felébredt bennem a techlázadó, egyszerűen úgy gondoltam, hogy a wireless fülesek

  • drágák,
  • szarul szólnak,
  • hamar lemerülnek,
  • kiesnek a fülemből és
  • macerásak.

Kerek öt év telt el azóta, hogy az iPhone 7 2016-ban először elhagyta a jacket, én pedig úgy döntöttem, hogy most már tényleg muszáj megnéznem, ez idő alatt sikerült-e életképes alternatívát teremteni a vezetékes zenehallgatásnak. Úgy alakult, hogy a Sony WF–C500-as kapta meg tőlem a lehetőséget, hogy bizonyítson.

Drága?

Még mindig úgy gondolom, hogy nem kellene azért egy kisebb vagyont elkölteni, hogy az ember a telefonjáról hallgathassa a Spotifyt, a Sony terméke pedig az olcsóság követelményét relatíve sikeresen teljesíti. Egyes kereskedőknél már 30 ezer forint alatti összegért is meg lehet venni, és bár az említett kétezer forintos füles árának ez még mindig a tizenötszöröse, költöttem már sokkal többet is vezetékes fülhallgatóra. Ha a minél kisebb befektetéssel minél jobb hangminőség elérése a cél, természetesen még mindig egy jó vezetékes megoldás a befutó, egy ilyen vásárlás azonban ma már nem igazán számít jövőbiztos döntésnek.

Szarul szól?

Erre a kérdésre egy egyszerű felhasználó azonnal tudja a választ, amint a Sony termékét a fülébe dugva elindítja kedvenc zenéjét. Egy audiofil zenekedvelő persze azonnal megjegyzi, hogy egy bluetooth-os termék egyszerűen nem szólhat olyan jól, mint egy vezetékes, a számfetisiszták pedig helyből a technikai adatok után érdeklődnek, de ez a cikk bevallottan nem nekik készült. Az olvasóink túlnyomó többségéhez hasonlóan én egy teljesen átlagos hallással megáldott/megvert zenekedvelő vagyok, aki otthon egy sztereó rendszeren, úton egy aktív zajszűrős over-ear fejhallgatón, edzés közben pedig egy nyakon átvetős bluetooth-os agybadugós fülesen keresztül hallgatok zenét. A prezentált sorrend egyúttal minőségi is: a sztereó rendszer magasan a legjobb, a Sony WH–1000XM3 fejhallgató kiváló minőséget garantál akár vezetékes, akár vezeték nélküli módban, a sportolás közben használt hatéves JBL fülesem pedig pont elég arra, amire tervezték.

Élvezeti értékét tekintve a Sony WF–C500-as ott liheg a fejhallgatóm nyomában, pedig annak nagyjából a harmadába kerül. Ugyan nincs rajta aktív zajszűrő, de az agybadugós műfaj általában helyből megfelelő mértékű zajvédelmet garantál, a Sony terméke pedig ilyen tekintetben átlagon felül teljesít. Annyira, hogy még mérsékelt hangerőn hallgatva sem szűrődik be a külvilág zaja, szóval olyan helyeken nem ajánlott használni, ahol tekintettel kell lenned a környezeti hanghatásokra.

Hangzásban a Sony egy kiegyensúlyozott terméket tett le az asztalra, amibe nem igazán lehet belekötni. A mélyek hangsúlyosak, de szépen hagyják érvényesülni a többi tartományt is. Kellemes a hangkarakter, nem válik kényelmetlenné akár több órányi használat után sem. A kipróbálás előtt nem gondoltam volna, hogy ezt fogom írni, de közel azt a szintet hozza, mint amit egy hasonló árú vezetékes fülhallgató tudott néhány évvel ezelőtt. Egy hosszabb útra természetesen nem ezzel indulnék el – erre ott van a már említett fejhallgató –, de ha a kompakt méret a lényeg, lehet, hogy most már inkább ezt vágnám zsebre, mint a kétezer forintos mindenest, már csak azért is, mert a Sony fülhallgatója a kiváló alkalmazás segítségével alaposan testre szabható.

A WF–C500-nak a telefonálási minősége is több mint kielégítő. Lehetne itt összehasonlításokkal élni, hogy egy drágább termékhez képest mennyire digitálisan zajos vagy torzított a beszédhang, de ezeknek én soha nem láttam értelmét. Amikor zenehallgatás közben valaki hívott, én is tökéletesen hallottam a hívót, és ő is hallott engem. Be kell valljam, hogy azt azért kipróbáltam, hogy egymás után felhívtam valakit a fejhallgatóval, majd ezzel, és az illető legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy az utóbbi esetében jobban hallotta, mit beszélek.

Hamar lemerül?

Néhány éve még a nyakon átvetős vezeték nélküli fülesek sem bírtak öt-hat óránál többet, de ez az aprócska Sony a gyári adatok szerint simán hozza a tíz órát, ami még akkor is elégnek tűnik, ha valójában csak nyolc az a tíz, ehhez ráadásul hozzádob még plusz tíz órát az ízléses tok, ami szintén rendelkezik beépített akkumulátorral, így tárolás közben tölti a füleseket. Húsz- – de legyen csak tizehat! – órányi kapacitás pedig nagyjából mindenre elég, szóval ennyit erről.

Kiesik a fülemből?

Ha vezeték nélküli fülhallgatóról van szó, ez a legnagyobb para, főleg, ha az embernek olyan speciális a fülformája, hogy még a megfelelő méretű gumiharang megtalálása is félórányi próbálgatásba kerül. Én ilyen delikvens volnék, most mégis úgy történt, hogy a WF–C500 dobozába tett három méretből felpattintottam a közepes méretet, és azonnal úgy kezdtem el mászkálni és tenni-venni, hogy nem kellett percenként igazgatnom a bigyókat a fülemben. Már csak azért sem kell folyamatosan a füles miatt paráznod, mert fröccsenés- és izzadságálló besorolással rendelkezik, mivel pedig a szexi kis tok mindig kéznél van, a gyakorlatban nem igazán fordulhat elő, hogy nem oda, hanem máshová teszed, amikor kiveszed a füledből.

Macerás?

Ez az a kitétel, ami nagyjából a termék kibontása utáni második percben megdőlt. Mivel az aktív zajszűrős fejhallgatóm miatt már ott volt a telefonomon a Sony Headphones Connect alkalmazása, ezért a használatbavétel nagyjából így nézett ki: kivettem a füleseket a tokból, a telefonom szólt, hogy észlelte azokat, bele kellett egyeznem a felhasználói feltételekbe... és ennyi. Emlékszem, annak idején mennyi időbe került egy-egy bluetooth-os eszköz párosítása a mobiltelefonnal, és ez már annyira a múlté, hogy konkrétan hamarabb használatra kész ez a vezeték nélküli füles, mint egy vezetékes, amit elő kell bányásznod, ki kell bogoznod és be kell dugnod a csatlakozóba.

Kellene?

Vezeték nélküli fülhallgatókkal lassan telítődik a piac, ami jelzi, hogy a technológia az okostelefonos ágazat noszogatásának köszönhetően mára tényleg kiforrta magát. A WF–C500 nemcsak azért meggyőző érv a vezeték nyugdíjazása mellett, mert hangminőségében nagyjából ugyanazt tudja, de a rendkívül kényelmes, zavaró tényezőktől mentes használatnak köszönhetően még hozzá is tud adni a képlethez. Engem is meglepett, de a kipróbálása után nem szívesen mennék vissza vezetéket bogozgatni.

Sony WF-C500 vezeték nélküli fülhallgató

  • Kiegyensúlyozott zenei teljesítmény
  • Diszkrét méretű, biztosan illeszkedik a fülbe
  • Remek ár/érték arány
  • Kiváló applikáció
  • A vezetékes megoldás még mindig olcsóbb
Player-méter
9
És ezt olvastad már?
Új alagutat fúrnak New Jersey és Manhattan közé