Amikor tavaly a Sony bemutatta az Xperia Touch névre keresztelt projektort, még kicsit szkeptikusak voltunk, hiszen egy promó videó alapján persze, hogy minden tökéletes, de az azért elég nagy kihívásnak tűnt, hogy a Sony ígérete szerint a Touch képes bármilyen felületet 23 colos érintőképernyővé alakítani. Most viszont a Mashable élesben is kipróbálhatta a kütyüt, és ez alapján úgy tűnik, hogy a Sony nagyon eltalálta a dolgot.

A Touch különlegessége a hagyományos projektorokhoz képest nem csak annyiban áll, hogy érintőképernyővé alakítja az asztalodat, de a Sony egy komplett személyi asszisztenst is beletuszkolt, valamint viszonylag jó minőségű hangszórókat, vagyis a végeredmény inkább hasonlít egy különleges kialakítású számítógépre, mint egy mezei projektorra.

Ettől függetlenül azt lehetett sejteni, hogy a Touch sikere leginkább azon áll vagy bukik, mennyire sikerült hibátlanul megoldani, hogy az eszközt az infravörös szenzor és a kamera segítéségével bármilyen felületen zökkenőmentesen használhassuk. A Mashable tesztje alapján pedig nagyon is, itt például éppen azt láthatjuk, mennyire könnyedén lehet zongorázni az asztalra kivetített billentyűkön:

Egy másik videóban pedig megjelenik a személyi asszisztens is, ami nagyjából ugyanúgy működik, mint a Siri vagy az Alexa:

A számológép is egészen egyedi megoldást kapott, hiszen ahelyett, hogy be kéne pötyögnünk a számokat, elég felrajzolni a képletet az asztalra, a Touch pedig már számol is (igaz, ebben a demóban éppen nagyvonalúan kihagyott egy számot):

A Touch egyetlen hátránya, hogy az ára is illeszkedik a technológiához: a spéci projektor 1694 dollárba, vagyis csaknem félmillió forintba kerül, amivel jóval drágább, mint a hasonló képességű hagyományos projektorok, de azért jó látni, hogy egy innovatív ötlet nem csak a tervezőasztalon néz ki jól, de a gyakorlatban is szinte tökéletesen működik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés