A Samsung startup vállalkozásaként ismert C-Labs megalkotta az okosablakot, amely éjszaka is képes arra, hogy nappali fényhatást produkáljon.

Az eszközzel azoknak az embereknek akarnak segíteni, akik szezonális hangulatzavarokkal küzdenek, vagy csak simán szeretnek nappali fényben dolgozni akár az éjszaka közepén is.

A SunnyFive képes a természetes fény teljes spektrumát reprodukálni, ezzel olyan érzetet kelt, mintha valóban egy ablak előtt ülnénk. És egy applikáció segítségével mi dönthetjük el, hogy éppen milyen napszaknak megfelelő fényforrást akarunk. A Samsung szerint a termék segít beindítani szervezetünkben a D-vitamin termelést, attól viszont nem kell tartanunk, hogy káros hatásai lesznek, esetleg leégünk.

A SunnyFive fejlesztői csapata az okosablakkal és az applikációval

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor és milyen áron lesz elérhető a SunnyFive, az viszont már kiderült, hogy a Samsung okosotthon-rendszerébe, a SmartThingsbe fogják beépíteni.

2020, az őrült technológiák éve

Hogy a világ legnagyobb elektronikai kiállítása mennyire tömény élmény, arról talán csak annyit, hogy az alábbi 27 eszközbe mindössze az első másfél nap leforgása alatt futottunk bele, és így is erősen kellett szűrnünk. A cikkből kihagytuk azokat a cuccokat is, amikről korábban már írtunk vagy a jövőben írni fogunk, mint mondjuk a Hyundai légitaxija, a Samsung szoba méretű tévéje vagy a Sony elektromos autója.


(The Verge)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés