A digitalizáció kényelmes, ugyanakkor számos veszélyt hordoz magában. Szerencsére van, amire lehet számítani, ha biztonságban szeretnénk tudni magunkat és a vállalkozásunkat is.

Soha nem éltünk még annyira digitalizált világban, mint most. Rohamtempóban termeljük az elképesztő mennyiségű adatot, gyártjuk az emlékeket fotókon, videókon és egyéb úton-módon, ezek pedig a legtöbb esetben igencsak szenzitív információkat tartalmaznak rólunk (és akár közvetlen környezetünkről is), ráadásul nemegyszer pótolhatatlanok is. Mindez azt is jelenti, hogy manapság nemcsak az adataink, de azon keresztül mi magunk is sokkal nagyobb fenyegetettségnek vagyunk kitéve a kibertérben, mint korábban bármikor.

Talán nem kell arról beszélnünk, mivel járhat, ha az adathalászok és poénhekkerek támadása során idegen kezekbe kerülnek személyes adataink, de a velük való visszaélésen, illetve elvesztésük mellett (mert egyszerűen kitörlik) sokkal hétköznapibb helyzetekben is veszélybe kerülhetnek: például, ha megadja magát a vinyó.

Tehát az adatvédelem mindannyiunkat érint.

Persze tudunk a felhőszolgáltatásokról, a Google Drive és a Dropbox létezéséről is, és még mindig nem dobtuk ki az asztalfiók legmélyén tengődő USB-s meghajtó(ka)t, csakhogy maximális biztonságot ezek sem nyújtanak – hogy miért, és  hogy neked mint magánember milyen egyéb lehetőségeid vannak az adatvédelem kimaxolásához, arról írtunk többek között ITT és itt is:

Nincs 100%-os adatvédelem, de van, amivel nagyon közel kerülhetsz hozzá

Professzionális és hatékony védelem egy helyen.

Ha magánemberként is rettentően tud fájni az adatlopás-adatvesztés, képzeld el, milyen következményekkel járhat, ha mindez az üzleti világban következik be?! Röviden és tömören: súlyos következményekkel, ráadásul

az adatvédelmi incidens a versenyképes működés Achilles-ína.

Főleg manapság, amikor a koronavírus-helyzet megváltoztatta a kiberteret, mára azok a cégek is kénytelenek voltak ebbe a távoli térbe költözni, amelyek egyébként évekig mindent teljesen analóg módon kezeltek. Az ilyen szempontból tapasztalatlan vállalkozások könnyű prédának számítanak a rosszakaróknak, a teljes körű adatvédelem kialakítása éppen ezért a modern vállalatok egyik alapvető szükséglete (annak nagyságtól függetlenül).

Azt tudnod kell, hogy a céges adatok biztonsági mentése kicsit bonyolultabb tudományág, de szerencsére pontosan ezt egyszerűsíti le például a Synology Active Backup Suite és az Active Backup for Business ingyenes szolgáltatása, mert...

  • ...egy helyet kínálnak, ahol kezelhetjük a VMware, a Hyper-V, a Windows-végpontok, a Microsoft 365 és a Google Workspace* alatti adatokhoz tartozó biztonsági mentési feladatokat.

* Microsoft 365 és Google Workspace – Egyes cégek a felhőszolgáltatókra támaszkodnak adataik védelmében, de ez nagy hiba, mert az adatok még a felhőben sem védettek például a kibertámadásoktól, az adatvédelem pedig a (felhő)felhasználó feladata. Ugyanakkor a Synology lehetővé teszi a Microsoft 365- és a Google Workspace-fiókok folyamatos biztonsági mentését (az Active Backup for Microsoft 365, illetve az Active Backup for Google Workspace funkcióval), és teljes postafiókok, egyedi e-mailek vagy fájlok és mappák helyreállítását kínálja.

  • ...annyi számítógépről, szerverről, adatról és fiókról készíthetünk biztonsági másolatot, amennyit a (bővíthető) tárhely csak lehetővé tesz – van egyébként egy beépített deduplikációs funkció (aminek lényege, hogy a beérkező adatfolyamokat megvizsgálja és kiszűri, illetve eltávolítja a többször előforduló adatblokkokat, másolatokat, vagyis csak az egyedieket tartja meg), ami jelentősen csökkenti a biztonsági mentések tárhelyigényét.
  • ...megfigyelhetjük a folyamatban lévő biztonsági mentéseket és ellenőrizhetjük a korábbiakat.
  • ...a DiskStation Manager e-mailes értesítéseivel folyamatosan tájékoztat minket (vagy a rendszergazdát) eszközeinek hibáiról (például ha valamelyik biztonsági frissítés nem fut le sikerrel) anélkül, hogy külön be kelljen jelentkeznie a hálózatra csatlakoztatott tároló kezelési felületére.
Vagyis az Active Backup Suite és az Active Backup for Business egyetlen platformon képes kielégíteni a biztonsági mentési igényeket, hiszen minden digitális eszközünk számára egyszerre biztosít védelmet, miközben időt, fáradozást és pénzt spórol meg – és ahogy az üzleti világban mondják: az idő pénz.

Megjegyeznénk, hogy ehhez az ingyenes szolgáltatáshoz szükséges egy Synology NAS-eszköz beszerzése, de ez egyszeri beruházást jelent, cserébe teljes körű védelmet biztosít. Nem kérdés, hogy megéri.

A végére pedig még egy jó tanács, amit világszerte követnek a vállalkozások és amit maga a Synology is erősen ajánl mindenkinek:

tartsuk be az úgynevezett 3-2-1 adatvédelmi szabályt.

Ennek lényege, hogy a legfontosabb fájljainkról és adatainkról készítsünk 3 biztonsági másolatot, 2-t különböző tárolón tartsunk**, és ebből az egyiket 1 külső helyszínen helyezzük el.

** Az utóbbi időben széles körben elterjedt a (nyilvános) felhőszolgáltatások használata. Szerencsére ezek könnyen kombinálhatók a NAS-szerverekkel, így pedig ez az egész folyamat automatizálható, például a Synology Cloud Sync segítségével (amivel többek között a Dropboxhoz, a Google Drive-hoz vagy a Microsoft OneDrive-hoz is kapcsolódhatunk).

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Synology.

(Fotó: Synology)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában