Úgy húsz éve szúrhatott szemet a szibériai embereknek az, hogy a Bajkál-tó jégpáncélján a melegebb hónapokban óriási, kör alakú formák jelennek meg.

A világ legmélyebb tava ugyebár ősszel és télen szinte kötelező jelleggel fagyva van, a tavaszi és nyári olvadások során pedig

néha 5–7 kilométer átmérőjű körök jelentek meg, amelyek aztán több napig, hétig, olykor hónapig is láthatók voltak.

A tudósoknak volt egy hipotézisük a jelenségre még régebb, úgy vélték, hogy metánfeláramlások miatt keletkezhetnek ezek az óriási méretű, tökéletes körök, azonban nem találtak metánlelőhelyeket a Bajkál-tó alatt.

A Bajkál-tóra egyébként az oroszok egy része még ma is tengerként gondol, ez mondjuk nem csoda: területe nagyobb, mint Belgiumé, továbbá a burjátok és a mongolok által sokszor Dalaj-Nornak, vagyis szent tengernek emlegetett tó a bolygó édesvízkészletének mintegy húsz százalékát teszi ki.

Egy franciaországi és oroszországi kutatókból álló csoport az elmúlt években ismét utánajárt a problémának. Megfigyelték, hogy a Bajkál-tó mellett a mongóliai Hövszgöl-tó és a szintén szibériai Tyeleckoje-tó is osztozik ebben a jelenségben. És hogy mi a közös a három tóban?

Mindhárom iszonyú mély, valamint olyan nagy mínuszokat kell a hideg hónapokban átvészelniük, hogy a felszínük képes teljesen befagyni.

Ezért hát jó ötletnek tűnt megnézni, mit is rejt a tó vize. A kutatócsoport 2016 és 2017 között lyukakat fúrt a Bajkál-tóba, majd a mélybe engedett műszereikkel vizsgálni kezdték a víz hőmérsékletbeli eltéréseit.

2016 februárjában egy örvényre bukkantak az egyik nagyra nőtt kör alatt, és a műszereik azt mutatták, hogy az örvénylő víz néhány Celsius-fokkal melegebb lehet a „szomszédos” vizeknél.

Így a fejesek feltételezései szerint ezek a melegebb hőmérsékletű, örvénylő vizek lehetnek a felelősök a jégpáncélba vésett körökért, bár ahogy az lenni szokott, a válasz ezúttal is újabb kérdéseket szült: ugyanis arról egyelőre nincs tippjük, hogy az örvények miképpen jönnek létre.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Elindult a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés