Arnold Schwarzenegger az évek során egyre inkább környezet- és egészségtudatossá vált. A volt kaliforniai kormányzó nemrég a 16 éves Greta Thunberggel futott össze, akivel bringázott egyet, majd felajánlotta neki saját elektromos autóját, amennyiben ismét az amerikai földrészen fog járni.

Schwarzinak ugyanis egész szép autógyűjteménye van, a klímaaktivista lánynak természetesen a Tesláját ajánlotta fel, és nem egyet a katonai járművei közül.

Mert a filmsztár garázsában befigyel egy M47-es Patton, néhány Hummer és Mercedes-Benz Unimog, valamint egy katonai Dodge M37-es is.

Arnold szereti a nagy testű autókat, ez nem olyan meglepő, hiszen illik hozzá, bár az ember azt gondolná, hogy környezetvédelmi aktivistaként inkább csak ünnepnapokon veszi elő őket, és mondjuk bevásárlásra valami takarékosabbat használ. Legutóbb viszont egy osztrák gyártású Pinzgauerrel rohamozta meg az egyik áruházat, a nem igazán környezetbarát cselekedetért pedig sokan támadni kezdték.

A Steyr-Puch cég által gyártott legendás katonai jármű tényleg nem a legjobb barátja a fenntartható fejlődésnek, főleg, hogy hősünk a hétköznapok során nem először használja a mutatós verdát, emellett pedig azért is elővették őt párszor, mert a kelleténél többször utazik repülőgéppel.

Bár az tény, ő sose állított olyat, hogy lemond a repülésről, sőt:

szerinte értelmetlen erőfeszítés az embereket arról győzködni, hogy ne repüljenek vagy ne használják az autóikat, helyette olyan technológiákra van szükség, amelyek sokkal kevésbé terhelik meg és szennyezik a környezetet.

Hát igen, pont az utóbbi miatt nem illik a pinzgaueres bevásárlás a képbe, ez ugyanis tényleg kiváltható valami sokkal barátibbal.

De a történetet máshonnan is lehet nézni. Ugyanis a hétszeres Mr. Olympia nagy utat tett meg onnan, hogy világhíres sportoló, majd filmsztár lett, közben pedig lelkes benzinszaggató és húszabáló volt, egészen odáig, hogy

  • ma már egyre több zöldséget és növényi eredetű terméket fogyaszt,
  • húsmentes napokra biztatja az embereket,
  • és ha kell, nekimegy Trump klímatagadó politikájának.
  • Sokat közlekedik bringával,
  • és az autógyűjteményében is igyekszik emelni az elektromos verdák részarányát – nemrég épp egy elektromos Hummert szerzett be.

Arnold Schwarzenegger továbbra is nagy arc, és egészségtudatosabb, mint valaha

Az edzésprogramjába és a hűtőszekrényébe is bepillantást nyerhettünk.

Arnold nyilván nem tökéletes, és azt se számolnánk ki szívesen, hogy milyen szén-dioxid-kibocsátása van egy ilyen bevásárlásnak, de az biztos, hogy sokat változott az évek során. És hiába is „csal” néha, azzal, hogy a közösségi médiában, a sajtóban vagy a különféle klímacsúcsokon népszerűsíti a saját nevében rejlő temérdek marketingerővel az egészség- és környezettudatos gondolkodást, már így is többet tesz egy élhetőbb világért azoknál a nagy lábon élő, Arnold-kaliberű figuráknál, akik a bolygó erőforrásait holmi pénzért kiváltható játékszereknek tekintik. És sajnos ők vannak többségben.

Persze azért reméljük, hogy legközelebb, amikor egy csomagot kell feladnia, vagy épp görögdinnyét vásárolna, akkor katonai jármű helyett mondjuk a bringa vagy a Tesla mellett dönt.

Ez is érdekelhet:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában