A Samsung a szokottnál jóval korábban, január közepén mutatta be az új S-szériás telefonjait, amelyek töltő nélkül, de jobb kamerával, erősebb processzorral és – az Ultra esetében – az eddig csak a Note-szériára jellemző digitális tollal igyekeznek felülmúlni a konkurenciát.

120 Hz-es képfrissítés QHD felbontásnál is

A tavalyi S20-hoz hasonlóan az S21 is három különböző kivitelben kerül majd boltokba, amelyek között megjelenésre kisebb a különbség, mint mondjuk az augusztusban bemutatott Note-széria két modellje között. A kijelző méretét kivéve az egyetlen látványosabb különbség, hogy míg az S21 és S21+ teljesen sík képernyőt kapott, addig az S21 Ultra megtartotta a Samsung által bevezetett, szélein hajlított kijelzőt. Ez a készülék QHD+ felbontású kijelzővel érkezik, és ez lesz az első olyan telefon, ami már nem csak Full HD, de QHD felbontás mellett is támogatja a 120Hz-es képfrissítést.

Az S21 Ultra adaptív képfrissítés mellett 10 és 120Hz között tudja automatikusan állítani a kijelző képfrissítését, míg az S21 és S21 Plus képfrissítési rátája 48 és 120 Hz között változik. Utóbbi telefonok Full HD+ felbontású kijelzővel érkeznek, ami kvázi visszalépés a tavalyi modellekhez képest, amelyek közül mindegyik 3200x1440 pixeles képátlójú, QHD felbontású AMOLED kijelzőt kapott. A készülékek méretében is van némi különbség, az S21-ben 6,2 colos, az S21 Plusban 6,7, míg az Ultrában 6,8 colos képátlójú kijelzőt találunk. Utóbbi a Samsung állítása szerint az eddigi legmagasabb, 1500 nites fényerővel rendelkezik, a kontrasztaránya pedig 50%-kal jobb az előző generációnál.

A legerősebb androidos telefon?

A készülékek mindegyike Exynos 2100, valamint az USA-ban, Kínában és Koreában Snapdragon 888 processzorral érkezik, amelyek között a kiszivárgott benchmark-tesztek szerint jóval kisebb lesz a különbség, mint tavaly. A teljesítmény és a fogyasztás szempontjából is csupán minimális az eltérés a Qualcomm és a Samsung saját gyártású processzora között, amelyek a legtöbb tekintetben az Apple A14 Bionic chipjével is felveszik a versenyt. Ennek fényében számíthatunk rá, hogy az akár 16 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel ellátott S21 Ultra egy darabig a világ legerősebb androidos telefonja lesz. Érdekes, hogy a kijelzőhöz hasonlóan a Samsung a memória méretéből is visszavett a két olcsóbb S-szériás telefonjánál, hiszen míg a tavalyi készülékekben egységesen 12 GB RAM volt, az idei S21 és S21 Plus csak 8 GB-os kivitelben lesz elérhető.

Dupla telefotó lencse az Ultrában

A kamera tekintetében az S21 és S21 Plus a gyári adatok alapján nem sokat változott a tavalyi modellekhez képest, nagyobb átalakítás a kamerarendszer összetételében csupán az Ultránál figyelhető meg. A 108 megapixeles főkamera maradt, mint ahogy a 12 megapixeles nagylátószögű is, viszont kikerült a készülékből a 48 megapixeles telefotó lencse és a mélységérzékelő szenzor, amit a Samsung két 10 megapixeles telefotó lencsére cserélt. Ezek 3x-os valamint 10x-es optikai zoomra képesek, vagyis várhatóan a korábbinál is jobb minőségben közelíthetünk majd rá a tárgyakra. A készülék maximális zoomja nem változott az S20 Ultrához képest, vagyis továbbra is 100x-os digitális nagyításra képes.

Az Ultra lesz az első olyan Galaxy-telefon, amivel már mindegyik lencsével készíthetünk 4K-s felbontású videót 60 fps sebességgel, de a készülékek emellett is kaptak néhány érdekes videós újítást: a 8K videókivágás használatával állóképeket készíthetünk a 8K-s videóinkból, a szuperstabil funkció már 60 fps sebességgel rögzített videóknál is működik, az új, vezeték nélküli Galaxy Pro Buds fülhallgató pedig hangmikrofonként is használható, és lehetővé teszi a több mikrofonos felvételt is, vagyis egyszerre tudjuk rögzíteni a környezeti zajokat és a saját hangunkat, akár a telefontól távolabb is.

Ugrik a töltő és a fülhallgató...

A három készülék 4000, 4800 valamint 5000 milliamperórás akkumulátort kapott, amit a korábbi modellkehez hasonlóan 25 wattos gyorstöltővel valamint vezeték nélküli töltővel is tölthetünk. Komoly változás viszont, hogy az Apple nyomdokain járva az idei készülékekhez már a Samsung sem csomagol sem töltőt, sem pedig fülhallgatót a dobozba. A döntést azzal indokolták, hogy a legtöbb felhasználónak úgyis rendelkezésére állnak ezek az eszközök, a kevesebb töltővel és fülhallgatóval pedig csökkentik a műanyag szemét mennyiségét, ami hozzájárul a vállalat fenntarthatósággal kapcsolatos céljainak eléréséhez. A Samsungnak abból a szempontból biztosan igaza van, hogy más gyártókkal ellentétben a telefonjaik töltési kapacitása nem változott az elmúlt évben, vagyis aki tavaly vásárolt csúcskategóriás Samsung-telefont, az a korábbi töltőjével is a maximális kapacitáson fogja tudni tölteni az idei telefonokat is.

... de jön az S-Pen

Az új modelleknél emellett is találhatunk néhány kisebb újítást, ilyen például, hogy a kijelzőbe épített ujjlenyomatolvasó-szenzor nagyobb lett, vagy az S21 Plusnál és S21 ultránál elérhető UWB (ultra wideband) adatátvitel. Utóbbi készülék emellett a legújabb, Wifi 6E szabványt is támogatja, valamint az eddig kizárólag a Galaxy Note-oknál elérhető S-Pennel is használható lesz.

A készülékek január 14-től, délután 4 órától rendelhetők elő, az árak pedig a következőképpen alakulnak:

Galaxy S21:

  • 8/128 GB: 330 ezer forint
  • 8/256 GB: 350 ezer forint

Galaxy S21+:

  • 8/128 GB: 410 ezer forint
  • 8/256 GB: 425 ezer forint

Samsung Galaxy S21 Ultra:

  • 12/128 GB: 480 ezer forint
  • 12/256 GB: 500 ezer forint
  • 16/512 GB: 550 ezer forint

Ha ennél részletesebben is érdekel az új Galaxy-széria, és hogy miért most mutatta be a Samsung, olvasd el a cikkünket a Rakétán.

Ez is érdekelhet:

Tökélyre csiszolva - Samsung Galaxy Note 20 Ultra-teszt

A Note 20 Ultra 5G-t  a 120Hz-es kijelző, a 8K-s videórögzítés lehetősége és a digitális toll mellett is számos apróság emeli a mezőny fölé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában