Ilyet korábban még nem láthattál.

A NASA roverével ugye egy marshelikopter is érkezett a vörös bolygóra, az Ingenuity pedig már három repülésen is túl van, a legutóbbival ráadásul (sebesség)rekordot is döntött.

Az emberiség történelmet írt a Marson: felszállt az első marshelikopter

Ez volt az első alkalom, hogy ember alkotta eszköz irányított repülést végzett egy másik bolygó felszínén.

A marshelikopter felvételeket is készít repülés közben, a NASA persze már megkapta ezeket, sőt, már meg is osztott egy olyat, amilyenre korábban még soha nem volt példa: az első színes légi felvételt – amit még második repülés közben készített április 22-án – a Marsról:

Az a fekete paca ott lent, az az Ingenuity árnyéka, a kép két szélén pedig a marshelikopter lábai láthatóak. Sőt, még Perseverance nyomai is kivehetők a vörös bolygó felszínén

És ha már Mars, a Perseverance is dobott egy nagyot:

Sikerült belélegezhető oxigént előállítani a Marson!

Lassan tényleg elég komolyan elgondolkozhatunk a marsi életen.

(Fotó: NASA/JPL-Caltech)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés