Spoiler: ez a gép képes átvészelni egy nukleáris csapást is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy országa nukleáris erőit magas készültségbe helyezi (az ukránokkal folytatott háborúja miatt). Nem sokkal ezután a nebraskai bázisról felszállt egy négy és fél órás útra egy igen különleges repülőgép, az Egyesült Államok Légierejéhez (USAF) tartozó, úgynevezett doomsday plane, azaz a „világvége-repülőgép”, ez itt:

Az ominózus repülőgép egyike a négy gépből álló flottának, amit Nightwtach-ként is emlegetnek és amit a hetvenes évek közepe óta üzemeltetnek és a mai napig teljes készenlétben tartanak

Mi is ez a világvége-repülőgép?

Röviden: a hivatalosan E-4B névre hallgató gép lényegében egy mobilis, légi parancsnoki központtá átalakított Boeing 747-es, ami képes átvészelni egy nukleáris csapást. A gép elsődleges feladata egy olyan nehezen megtalálható és eltalálható helyszín biztosítása, ahonnan egy atomháború esetén is van lehetőség irányítani az ellencsapást.

Fedélzetén természetesen a legfelsőbb katonai vezetés (National Command Authority, NCA) kap helyet, vagyis az USA elnöke, védelmi minisztere és helyettesei, a katonai vezérkar, valamint a pilóták, mérnökök és természetesen az egyéb személyzet.

A gépről nem sokat lehet tudni, mivel – érthető okokból – titkosították a legtöbb specifikációját, de azért néhány dolgot az átlagembernek is meghagytak. Például azt, hogy az E-4B szinte teljesen ablaktalan és többfedélzetű*, kívül-belül speciális védőburkolatot kapott, ami megóvja utasait az extrém hőhatásoktól. A gépet úgy tervezték, hogy az elektronikai rendszerei túlélje a nukleáris robbanásból származó, extrém elektromágneses pulzust is, éppen ezért analóg műszerekkel szerelték fel – mert ugye a digitális eszközöket simán kiiktatná egy elektromágneses lökéshullám.

Az E-4B légi utántöltéssel jelentős ideig képes a levegőben tartózkodni – egy repülés-időtartami kísérlet során 33 órán át maradt teljesen üzemképes a levegőben –, itt most éppen a légi utántöltés előkészítése közben láthatjuk

A többfedélzetes gép felépítése:

  • Felső fedélzet: itt található a pilóta, a másodpilóta, a navigátor és a fedélzeti mérnök munkaállomása, a repülőszemélyzet számára a pihenő.
  • Középső fedélzet: itt található az NCA-lakosztály, a konyha, a konferencia-, vetítő- és eligazítási terem, az operatív csoport, az irányítási, a kommunikációs csoport területe és a pihenőrészleg.
  • Alsó fedélzet: itt található a gép ivóvízkészlete, az elektromos kapcsolószekrény, a transzformátorok, a kommunikációs berendezések, a karbantartórészleg, az elektromos lépcső a ki- és beszálláshoz, a (8 km hosszú) vontatott légiantenna csörlője, az antennakezelő állása és az antenna irányítószervei.

A gép tetején látható egy kis dudor, – a CNBC vonatkozó szerint – ez egy több mint 65 antennát tartalmazó kupola, ami lehetővé teszi a kommunikációt a hajókkal, tengeralattjárókkal, repülőgépekkel, bárhol a világon. Mindemellett az E-4B természetesen rakétaelhárító rendszerrel is rendelkezik.

Itt egy kicsit beleshetsz a belsejébe:

Mivel a négy ilyen gépből álló flotta tagjai rendszeresen gyakorlatoznak – egy mindig készen áll az azonnali bevetésre –, ezért nem lehet biztosan tudni, hogy a cikk elején említett négy és fél órás út vajon Putyin bejelentése miatt történt-e.

(Forrás: Live Science, CNBC, Wikipédia, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így néz ki egy ukrán konyhába csapódott, fel nem robbant rakéta

Valószínűleg ez az utolsó dolog, amit a konyhádban szeretnél látni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés