Az egész történet azzal kezdődött, hogy a Webroot vírusirtó egyik frissítését elérhetővé tették néhány napja. Igaz, csak 13 percig lehetett letölteni a csomagot, merthogy ez idő alatt több ezer felhasználónak tette használhatatlanná az operációs rendszerét. Pontosabban azokét, akik Windowst használnak.

A frissített Webroot ugyanis malware-ként azonosította a Windowst, így aztán rögvest karanténba zárta az operációs rendszert. Érted, hogy ne árthasson neked.

Voltak idők, amikor ezen még egy nagyon jóízűt röhögtünk volna – elvégre régebben sokszor volt fórumtéma tősgyökeres Linux-felhasználók között, hogy a legnagyobb vírus, amellyel lényegében le kell számolni, és amelynek a mézes-mázos karmai közül ki kell szabadítani a felhasználókat, az maga a Windows. Amikor például Bill Gates 1998 áprilisában épp a Windows 98-at próbálta bemutatni, majd a rendszer egy kék halál kíséretében összeomlott, az szinte katarzisszerű élményt és felejthetetlen pillanatokat jelentett sokaknak:

A Microsoft „csúcsterméke” talán nem teljesen megérdemelt módon volt több mint két évtizeden át szinte egyeduralkodó platform az operációs rendszerek birodalmában, ugyanakkor az új iparágban, az okostelefonok világában olyannyira nem tudta megvetni a lábát, hogy sokan már csak legyintenek rá – még hogyha az asztali számítógépeken és laptopokon továbbra is a Windows dominál.

Amúgy azt mindenképp megjegyeznénk, hogy a Webroot „húzása” még véletlenül sem a Windows ellen irányult, mert egyebek mellett a Facebookot is blokkolta, ugyanis adathalász odalként azonosította:

Aaron Burke on Twitter

@Webroot @WebrootSupport Uh... Whoops! I don't think your snafu is fully fixed yet...

A Webroot üzemeltetői szó nélkül elismerték a hibájukat, majd nyilvánosan is bocsánatot kértek az okozott kellemetlenségekért. Ugyanakkor azt tanácsolják: az érintett felhasználók ne távolítsák el a vírusirtót, ugyanis ebben az esetben a karanténba került fájlokat nem lehet majd sértetlenül visszakapni. Hamarosan elérhetővé tesznek ugyanis egy javítást a Webroothoz, amely elvileg automatikusan rendbe hozza a macerát az internetre kapcsolt gépek esetében, és egy újraindítás után ismét helyreáll a világ rendje. Legalábbis remélhetőleg.

(forrás: Daily Mail, The Hacker News, HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában