A Mátrix idején a Nokia volt a világ legnagyobb mobilgyártója, a film így tele volt a cég termékeivel.

A Nokia jelenlegi tulajdonosa, a HMD Global rendesen odatette magát az idei Mobil Világkongresszus nulladik napján. A cég vezérigazgatója, Florian Seiche bejelentette, hogy a legendás Nokia 3310-es tavalyi feltámasztása után most ismét megörvendeztetik a retromániások szívét.

Boltokba küldik a Nokia 8110 frissített változatát.

'96-ban mindenki ilyet akart, csak senkinek nem volt rá pénze, ez volt ugyanis akkoriban az egyik legdrágább felső kategóriás mobiltelefon, amit a Mátrix-filmek igazi ikonná tettek.

A kicsúsztathatós előlappal szerelt készülék ritkaságszámba ment, most azonban hamarosan potom összegért bárki vehet majd magának egyet.

A fekete vagy sárga színben pompázó Nokia 8110 4G-ből természetesen nem faragtak csúcstelót, hiszen azzal az egész mutatvány a lényegét vesztette volna el, így ráadásul az árát is sikerült a talajszint közelében tartani: a készülék 79 euróért, azaz nagyjából nettó 24 ezer forintért lesz majd kapható.

A telefon nem lesz azért teljesen buta. Ahogy a neve is mutatja, képes lesz 4G-re, és wi-fi hotspotot is lehet majd vele csinálni, Európában ráadásul dual-SIM támogatást is kap. Elérhető lesz rajta néhány Google app (asszisztens, kereső, térkép), a Facebook és a Twitter dedikált alkalmazása, és további programokat is le lehet tölteni majd rá a Nokia digitális boltjából. Azért csak onnan, mert a 8110-en nem android fut, hanem a Smart Feature nevű operációs rendszer.

Ja, és persze ami a legfontosabb: Snake is lesz rajta, a hívásokat pedig az előlap lecsúsztatásával fogadhatjuk.

Pont mint Neo 1999-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés