A francia apa ezt valószínűleg nem így akarta, most komoly büntetésre számíthat.

Egy francia apa nevelő célzattal szerette volna kinyomni a gyerekei internethozzáférését, de végül véletlen egy egész falu internetét tette tönkre. Az apa így próbálta kétségbeesetten elérni, hogy legalább éjszaka ne lógjanak állandóan a világhálón a gyerkőcök. A fura hibára a francia mobilszolgáltató akkor figyelt fel, amikor Messanges településről hirtelen elkezdtek több bejelentést kapni. Messanges lakói csak annyit vettek észre, hogy folyamatosan akadozik a telefon- és internetszolgáltatás.

A szolgáltatónak akkor lett ez gyanús, amikor észrevették, hogy a hibák minden nap éjfél és hajnali 3 között jelentkeznek.

A helyszínre szakemberek érkeztek, akik műszerrel kezdték átfésülni a települést. Kiderült, hogy a környéken valahol egy zavaróeszközt használnak, de a jel forrása a szomszédos településre vezetett. Innen már gyorsan bemérték, hogy pontosan honnan érkezik a zavaró jel, így bukkantak rá a történetünk főszereplőjére, aki szándékosan vásárolt egy ilyen eszközt, de azt nem sejtette, hogy a gyerekein kívül másnak is bosszúságot fog okozni vele.

Az apa elmondása szerint elege lett abból, hogy a gyerekek közösségimédia-függővé váltak, és ez ellen szeretett volna tenni valamit. Franciaországban tilos az ilyesfajta zavaróberendezések használata, így az apát a hatóságok akár 30 ezer euróra is megbüntethetik, sőt akár fél év börtönt is kaphat.

(Forrás: Futurism; kiemelt kép: illusztráció/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az megvan, hogy az ELTE fizikusai Amerika legnagyobb részecskegyorsítójában dolgoznak?

A New York-i Relativisztikus Nehézion-ütköztetőben bizony magyar szakemberek dolgoznak.

A SpaceX bemutatta, hogyan emelkedik majd magasba minden idők legnagyobb rakétája

Minden egyes felszállás költségét megpróbálják 10 millió dollár alatt tartani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés