Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

„Mindjárt megyek utánatok, csak leteszem a kocsit” – valahogy így kezdődhetett annak a szerencsétlen nőnek a kálváriája, aki fél órán keresztül próbált leparkolni Opel Corsájával Belfast belvárosában, feledhetetlen perceket okozva a produkciót az ablakból figyelő, egyre növekvő rajongótáborának. Pedig parkolóhely volt, csak a képesség hiányzott.

Bár borzasztóan kivitelezett parkolást mi is láttunk már néhányat, ennyire makacsul elrontani a dolgot már-már egyfajta művészi performansznak tűnik. A nő szerencsétlenkedésére egy idő után felfigyeltek a szemközti házban lakó egyetemisták is, akik először felajánlották a segítségüket, de a visszautasítás után úgy döntöttek, jobb lesz videón rögzíteni az események kibontakozását. A negyedórás felvétel tele van érzelmi hullámvölgyekkel és -hegyekkel, a művelet pedig talán még ma is folyamatban lenne, ha a megtört sofőr önérzetét félredobva végül nem fogadná el mégis az egyik járókelő segítségét.

Ezek után nagyon kíváncsiak lennénk rá, hogy Észak-Írországban vajon milyen szempontok szerint osztogatják a vezetői engedélyeket, de erős a gyanúnk, hogy az úgynevezett sorsolásos módszert alkalmazzák.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.