A terepre szánt Shredderből hiányzik minden, amitől a Segway nem menő, viszont van rajta lánctalp.

A DTV Shredder szembe megy mindennel, ami mostanában trendi: ormótlan nagy lánctalpaival és fémszínű kormányával nagyjából annyira elegáns, mint egy második világháborús tank, ráadásul négyütemű benzinmotor hajtja. Ez elég bátor döntés, figyelembe véve, hogy a BPG Werks kifejezetten terepre szánja a Shreddert, a természet lágy ölén pedig igencsak indokolt lenne egy környezetkímélő villanymotor használata. De legalább tényleg jól néz ki, nem úgy, mint a Hyundai guruló tojása.

A 196 köbcentis motor egyébként 13 lóerőt tud kipréselni magából, így a Shredder majdnem 50 km/h-ig gyorsul szinte bármilyen terepen, a gördeszkákhoz hasonlóan a kanyarodás irányába dőlő állófelületnek köszönhetően pedig attól sem kell tartanunk, hogy egy húzósabb kanyarnál egyenesen beleesünk a mellettünk tátongó szurdokba.

Hogy mennyire lehet sikeres a lánctalpas jármű, azt nem tudjuk, de tény, hogy 2590 dolláros, vagyis majdnem 600 ezer forintos áráért már egy jóval erősebb terepmotort is kaphatunk. Akkor pedig marad a Segway és a pofára esés.

(Fotó: dtv-shredder.se)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában