A BRDM–2 garantáltan nem akad el egy kis hófúvástól, így az sem baj, ha a páncél miatt nem jut el hozzád időben az életmentő SMS-figyelmeztetés.

Megjelent az Oldtimer & Youngtimer friss száma (x)

Fizesd elő, vagy csatlakozz a Facebook-csoporthoz!

A mögöttünk álló hétvége több szempontból is tanulságos volt, például kiderült, hogy ez az autópálya-takarítás dolog nálunk még nem működik olyan olajozottan, mint Kanadában, és azt is megtudtuk, hogy az SMS hóvihar ellen nem véd. Mivel úgy tűnik, hogy Magyarországon havazás idején rámenni az autópályára legalább olyan bátor dolog, mint Hummerrel nekivágni a Balatonnak hóolvadás idején, a következő alkalomra érdemes rendesen felkészülni. Hogyan? Például vegyél tankot!

Egész pontosan BRDM–2-es harci felderítő járművet: a használtautó.hu-n már 2,3 millió forintért, azaz egy Suzuki Alto áráért hozzájuthatsz a Varsói Szerződés egykori csodafegyveréhez, amely olyan remek konstrukciónak bizonyult, hogy a Magyar Honvédségnél a mai napig szolgálatban áll. Az összkerékhajtású, páncélozott jármű garantáltan nem akad el, és mivel lassan nyakunkon az árvízszezon, a kétéltű a következő hónapokban is praktikus lehet.

Az okmányai lejártak, ráadásul a géppuskát is kiszerelték, de egyébként a leírás szerint tökéletes állapotban várja új gazdáját, ami nem egyenlő a gyári állapottal, mivel ezeket a harckocsikat eredetileg 140 lóerős GAZ motorokkal szerelték.

A hirdetés szövege

Müködik rajta minden lehet menni vele vizben is. Benzines zil motorral szerelt gyári állapot.

(Forrás: Használtautó)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés