Alig néhány nappal az új ferdehátú Mazda 3-as bemutatója után kikerültek a képek a harmadik generációs szedánról is, ami kicsit olyan lett, mintha az Aston Martin tervezett volna egy alsó-középkategóriás kompaktot.

A ferdehátúhoz képest a legnagyobb változás természetesen az autó hátulján történt, amely egészen új kialakítást kapott, a meghosszabbított tetővonallal együtt így a szedánnál még inkább szembeötlő az a sportos filozófia, amit az új autó tervezésénél követtek a japán mérnökök. Az új dizájn egyértelműen jót tett a 3-as szériának, amely legalább annyira markáns és egyedi lett, mint a Mercedes legújabb generációja.

Bár hivatalos információt még nem közöltek, a motorkínálat feltehetően nem változik a ferdehátú modelléhez képest, így Európába ugyanúgy másfél literes 100 lóerős, és kétliteres 120, valamint 165 lóerős benzines motorokkal, továbbá egy 2,2 literes, 150 lóerős turbódízellel érkezik majd az autó, amelyet hatfokozatú manuális és automata váltóval szerelnek.

Az ötajtósnál látott fékenergia-visszanyerő rendszer, a start/stop funkció, a head-up displayt, radaros távolságtartót, holttérfigyelőt és fékasszisztenst is tartalmazó biztonsági rendszer valamint az integrált online lehetőségek feltűnésére szintén számíthatunk a szedán változatban is. Az új 3-as generáció bemutatására a szeptemberi Frankfurti Autószalonig kell várnunk, ami után az értékesítés még az idei év végén megkezdődhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában