A 3D nyomtatás ma már nem álom. A technológia terjedésével, ma már bárkinek lehet otthon olyan nyomtatója, amivel kisebb tárgyakat, eszközöket készíthet 3D-ben. De mi a helyzet a bútorokkal?

Dirk Vander Kooij már tízévesen az őrületbe kergette édesanyját világmegváltó terveivel, melyekből minden napra jutott egy. Teltek az évek és végül az egyik álom valóra vált az azóta diplomás bútortervező számára. Maradandót alkotott azon a területen, ahol a legjobban érzi magát, így létrejött a végtelen szék. A 3D nyomtatás mindig is a kedvence volt a tervezőnek, de kifejezetten idegesítette, hogy otthoni körülmények között csak kisméretű dolgokat lehet nyomtatni. Egyszer azonban a keze ügyébe akadt egy kiselejtezett ipari robot, innentől pedig már a dolog történelem. Dirk átprogramozta a robotot, hogy a betáplált tervek alapján folyamatos mozgással műanyagot passzírozzon ki magából, mint egy végtelen fogkrémtubus. Dirk azonban az újrahasznosítás nagy rajongója, így nem elégedett meg holmi vásárolt alapanyaggal, ezért kidobott hűtőszekrényeket apríttatott fel, majd a belőlük készült masszával töltötte meg a székgyártó robot tartályát. A végtelen szék elkészültének három órás procedúrája tökéletesen megfigyelhető a videón, de ha valakinek sürgős, hogy a nappalijában tudjon egy Dirk Vander Kooij széket, ellátogathat a dizájner weboldalára, ahol már 480 euróért is választhat magának az egyedi ülőalkalmatosságokból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában