Tudjuk jól, a fiúgyerekes apák jó része nem csak muszájból játszik a gyerekkel. A Carrera kisautópályáit sem csak kisiskolástól kortól lefelé lehet élvezni, sőt.

Mikulás napján Szalay Balázs autóversenyző, a Dakar-rali rendszeres résztvevője játékautóra cserélte igazi versenyautóját: az idei esztendő slot-car bajnok ifjoncának segítségével adta át a nagyközönségnek azt az autós játszóteret, melyhez hasonlót a kivitelező szerint eddig még a világ egyetlen pontján sem láthattunk.

A Duna Pláza második emeletén nyílt, szabadon látogatható játszótéren megépítették a Hungaroring méretarányos slot-car mását (1:32 Digital), másrészt létrehoztak egy olyan, különböző úttípusokat és ugratókat is tartalmazó pályát, melyen RC-autókkal lehet repeszteni. Személyes tapasztalatom alapján elmondható, mindkét pályán hatalmas élmény versenyezni, és bizony nem is olyan könnyű ezeknek a kis elektromos autóknak az erejét kordában tartani.

Mint azt a hivatalos hazai Carrera-képviselet vezetőjétől megtudtuk, az idei esztendőben mintegy egymillió versenypályaszett, illetve hárommillió slot-car kerül forgalomba globálisan. A slot-car piacnál mintegy ötször nagyobb az RC távirányítós autók piaca, így a Carrera nemrégiben ez irányba is nyitott, és azt reméli, hogy az RC-piacról származó bevételei hamarosan meg fogják haladni a slot-car bevételeket.

A gyártó 1:43, 1:32 és 1:24 méretarányú pályaautókat is kínál analóg és digitális kivitelben, és az elérhető pályák mennyisége is tetemes. A kisautók vezetékes és vezeték nélküli távirányítóval kezelhetők, illetve adott esetben sávváltásra is képesek, és persze a pontos köridejüket is lehet mérni. Egy próbát mindenképpen megér a dolog, ha pedig bejön, a három–nyolc méteres, utólag könnyen bővíthető pályaszettek akár a karácsonyfa alá is becsúsztathatók.

A többek közt Nintendo játékkonzolokkal is felszerelt, ingyenes Carrera játszótér karácsonyt követően sem zár be, 2013 első felében legalábbis mindenképpen üzemelni fog.

Tovább:
A Player férfias karácsonyához
A legfrissebb cikkekhez
Az autórovat újdonságaihoz 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés